Ueshiba Morihei &
Ueshiba Kisshomaru

Ueshiba Kisshomaru Kyoto prefektúrában, Ayabéban született 1921. június 27-én, mint negyedik gyermeke és harmadik fia Ueshiba Moriheinek. Az Alapító ebben az idôben családjával az Omoto-kyo Központ közelében lakott Ayabéban, ahol aktív résztvevôje volt a vallásnak. Ezen kívül még Morihei oktatott néhány tanítványt is az otthonában lévô kis dojoban, ami Ueshiba Juku-ként ismert. Itt történt, hogy a híres Daito-ryu tanító, Takeda Sokaku velük töltött néhány hónapot 1922-ben. Kisshomaru Senseinek még vannak gyermekkori emlékei az aikido történetének errôl a színes periódusáról.

Morihei Sensei Tokióba költözött családjával 1927-ben, ahol Kisshomaru nagyjából befejezte általános tanulmányait. 1983-ban megkérdezték egy interjúban, hogy mikor kezdett harcmûvészeteket gyakorolni, így válaszolt: "Van egy japán közmondás, ami azt mondja, 'A boltosfiú egy templom mellett szútrákat fog énekelni tanulás nélkül is.' Ily módon, már elkezdtem a gyakorlást amikor gyermek voltam, bár még nem tudtam róla... 1936 körül már kötelességem lett kard ukemit csinálni??? apámnak, mikor bemutatót tartani ment. Gyakoroltam egy kevés kendot... és [még] régi stílusú Kashima Shinto-ryu-t." Már a Morihei publikálta 1938-as Budo oktató kézikönyvben Kisshomaru feltûnt sok képen, mint az ukéje.

A középiskola befejezése után a jelenlegi Doshu beiratkozott a Waseda Egyetemre, ahol közgazdaságtani diplomát szerzett 1942-ben. Ezekben az idôkben, a második világháború korai napjaiban az Alapító, aki visszavonult Ibaragi prefektúrába, megbízta Kisshomarut a Kobukan Dojo vezetésével. Abban az idôben a dojoban szinte nem voltak tanítványok, így Kisshomarunak nagyrészt csak adminisztratív kötelezettségei voltak. 1942-ben fogadták el az "aikido" szót hivatalosan a névszabványosítási politikának megfelelôen és utána támogatta a Butokukai az aikidot. Mindamellett, hogy a háborús erôfeszítések miatt alig volt tanítvány, a dojo épülete fizikai veszélyben is volt Tokió bombázása miatt. Egy alkalommal, amikor még a Waseda Egyetem tanítványa volt Kisshomaru, néhány szomszéd segítségével éppen hogy sikerült megmentenie a dojot a leégéstôl a tûzpusztított Shinjuku területén.

Rögtön a háború vége után minden harcmûvészet gyakorlását betiltotta a Szövetséges Hatalmak Fôhadiszállása és Kisshomaru megnyitotta a dojo kapuit néhány száz embernek, akik otthontalanul maradtak a pusztító konfliktus nyomán. Ebben az idôszakban megosztotta idejét Tokió és Iwama között. Amikor a gyakorlást nem hivatalos alapon újrakezdték Tokióban, néhány tanítvány részt vett, míg a legtöbb ember fô gondja egyszerûen csak a túlélés volt. De 1948-ra megalapították a Zaidan Hojin Aikikait, a Kobukai Alapítvány jogutódját, és apránként a dojo felvirágzott.

Felességgel, két gyermekkel, és számos éhes uchideshivel, akiket etetni kellett, Doshu abban az idôben teljes munkaidôben dolgozott egy értékpapír társaságnál és mellette aikido órákat tartott reggel és este. Apja Iwamába húzódva oktatott néhány közeli tanítványt, köztük Saito Morihirot. Amint Tokióban lendületbe jött a gyakorlás, Kisshomaru erôfeszítéseinek egy részét arra irányította, hogy azokkal ismertesse meg az aikidot, akiknek majdnem teljesen ismeretlen volt ez a mûvészet. A fô fordulópont egy nagy demonstráció volt a Takashimaya Áruházban 1956-ban, ahol elôször dolgoztak idôsebb instruktorok az Alapítóval. Kisshomaru megjelentette elsô könyvét, alkalmasint Aikido címmel 1957-ben, és több mint 20 másik követte szabályos idôközönként. Az aikido növekedése folytatódott rendületlenül és dojok bújtak ki a városokban és iskolákban egész Japánban. Az aikido név kezdett ismertté válni a japán közvéleményben, akik most már legalább mint harcmûvészetet tudták azonosítani azt.

A következô fô lépés az aikido elterjesztésében a Japánon kívüli területek voltak. Kisshomaru fiatal tehetséges tanítókat kezdett külföldre küldeni dojokat alapítani, habár Tohei Koichi megelôzte, és magától utazott az Egyesült Államokba, elôször 1963-ban. Élénken emlékszem amikor Doshu órát tartott a YMCA-ban Los Angelesben az elsô turné alatt.

A 60-as évek közepére már nagyszámú tanuló tolongott az Aikikai Hombu Dojo szônyegein, rengeteg külföldivel együtt, akik özönlöttek Japánba, hogy az aikido Mekkájában eddzenek. Az Alapító, jóllehet most már többnyire Tokióban volt, a nyolcvanas éveiben járt, és Kisshomaru és Tohei Koichi voltak a meghatározó egyéniségek a dojoban. 1969 után, O-Sensei halálát követôen az új Doshu és Tohei között, aki az oktatócsoport vezetôje volt, fokozatosan nôtt a nézetkülönbség, és az utóbbi 1974-ben elhagyta a Hombut, hogy saját iskolát alapítson.

A 70-es évek közepére az aikido elérte azt a pontot, amikor Doshu és az Aikikai idôsebb shihanjai úgy érezték, hogy az idô megérett a "Nemzetközi Aikido Szövetség" megalapítására. Nemzeti szövetségek ismertek voltak számos országban, és az átfogó szervezet a Zaidan Hojin Aikikai vezetése alatt állt. Doshu elfoglaltabb lett mint valaha, kötelezettségei elvitték sok városba az Egyesült Államokban, Európában és még Dél-Amerikában is.

1977-ben Doshu Aikido Kaiso: Ueshiba Morihei címû rég várt könyvét kiadta a Kodansha, és ez az általánosan leghitelesebbnek elismert munka apja életérôl. Ezenkívül ekkortájt kezdték fiát, Moriterut úgy emlegetni mint a "Harmadik Aikido Doshu"-t. Ez a folyamat máig is tart, ahogy a fiatalabb Ueshiba kötelezettségei növekednek a majdani örökléssel kapcsolatban.

Doshu aikido megközelítése hangsúlyozza a lágy, körkörös mozdulatokat. Egyszer azt mondta nekem, hogy keresztnevében a "maru" karakter jelképezi a az aikido technikák "körkörös" lényegének nézetét.*** Filozófiai kifejezésekkel, Doshu kifejezôen összegezte gondolatait az apja által megalkotott mûvészetrôl ezekkel a szavakkal: Az aikido mozdulatai tökéletes összhangban vannak a lélek mozdulataival. Ha valaki spirituális dolgokról beszél vagy arról, hogy elereszti ellenfelét anélkül, hogy fasírtot csinálna belôle miután leütötte és megrugdosta, az nem túl meggyôzô. Az aikidoban a testet és a lelket erôsítjük lágy mozdulatokkal, amik harmóniában vannak a természettel.

Doshu rendkívül aktív maradt, és gyakran tart bemutatókat mind Japánban, mind pedig külföldön. Rendszeresen tanít az Aikikai Hombuban 3 napot hetente, és ha hinni lehet a híreknek, egy új könyvön dolgozik, amely személyes vallomás lesz az ô aikido filozófiájáról.

[***: Régi japán szokás szerint az örökös neve -maru vagy -maro megjelöléssel végzôdik. Kisshomaru a harmadik fiúgyermek volt a családban, de születésekor már egyik bátyja sem élt (valamilyen járvány vitte el mindkettôjüket 1920. nyarának végén). Talán óvatosságból Kisshomaru eredetileg a Koetsu nevet kapta, és csak késôbb kapta meg az örökösnek járó nevet. Testvérei: Matsuko (1911 -- ?), Takemori (1917. július -- 1920. augusztus), Kuniharu (1920. augusztus -- 1920. szeptember). A fordító megjegyzése.]

Ueshiba Kisshomaru Doshu 1999. január 4-én 77 éves korában elhunyt. Ueshiba Moriteru hivatalos gyászjelentése az Aikikai honlapján olvasható. Az Aikido Today Magazin ez alkalomból közölt megemlékezésének fordítása az Olvasnivalóban In Memoriam: Ueshiba Kisshomaru címmel olvasható.