Az ~t (japán: "a nagy alapozás tana") 1892-ben alapítja Nao Degucsi (1836-1918) japán nô. A mozgalom 1945 után megváltoztatja a nevét, elôször az aizen-en ("az istenszeretet kertje"), 1952-tôl pedig az ómotó ("nagy alapozás") nevet veszi fel.
A kb. 800 ezer követô kultikus központja a Kiotó melletti Ajabe, itt van az alapítónô sírja is. A hittérítô fôhadiszállás viszont Kameokában található. A ->sintoizmusból keletkezett mozgalom ma a legjelentôsebb ->új vallások közé tartozik Japánban.
Nao, az alapítónô 1836. szeptember 16-án születik Fukucsijamában (Tamba tartomány) Kirimura Goroszaburo szegény paraszt lányaként. 1855-ben örökbe fogadja ôt az ajabei Degucsi család, és húszéves korában házasságot köt az ács Maszagoro Degucsival, akitôl tizenegy gyermeket hoz világra. Miután iszákos férje elhagyja, és 1887-ben meghal, Nao Degucsi nyolc gyermekével a rongyszedôk nyomorúságos sorsára jut.
Az 1892. újév éjszakáján az ötvenhat éves özvegy, akinek életében ezidáig szegénység és örökös csalódás volt az osztályrésze, álmában paradicsomi világba kerül, ahol átéli a legfôbb sinto istenség teofániáját, a "nagy isten" teljesen "birtokba veszi" ôt, s kinyilvánítja elôtte: "Én vagyok az atya-isten." Nao ettôl kezdve úgy érzi, hogy elönti ôt a kamigakari ("istentôl való megszállottság"), s hogy akarata ellenére is kötelessége hirdetni jövendöléseit. "A nagy és figyelemre méltó események az isten eljövetelének hídjai és útjai. Ügyeljetek ezért arra, ami a világban történik, és képesek lesztek az isten szándékát megismerni és igazi bûnbánatot tartani." Egy napon, amikor elültet egy Rhodea Japonivát, azt kiáltja: "Ez a világ nagy alapozása. Az elsô ok tanát kell prédikálni" (japán: ómoto = "nagy alapozás, elsô ok"). Így adott nevet mozgalmának. Lakóhelye, Ajabe számára megjövendöli, hogy tûzvész fogja elpusztítani, ha a bûnben megátalkodottak nem hagyják el az istenség e szent székhelyét. Amikor Ajabéban nemsokára csakugyan tûzvész támad, Naót gyanúsítják gyújtogatással, és ôrizetbe is veszik. De hiába találják meg az igazi gyújtogatót, hiába bizonyosodik be ártatlansága; most meg elmebajosnak nyilvánítják, és ideiglenesen bezárják a rokonai és a szomszédai. Itt kezdi el egy szöggel a falba karcolni kinyilatkoztatásait, amelyekkel az elkövetkezô huszonhat évben -- miután szabadon engedték -- néhány ezer füzetet ír tele, mégpedig a hiragana írás szerint. Az alapítónô 1898 októberében találkozik elôször Kiszaburó Uedával (1871-1948), akit eladdig csupáncsak egyetlen kérdés foglalkoztat: "Minden eddigi vallás jövendô élettel kecsegteti az embert, de nem változtat meg maga körül semmit, ezt a világot is úgy kell elhagyni majd, amilyennek találtam?" 1900. január 1-jén Kiszaburó Ueda házasságra lép az alapítónô legifjabb lányával, az utódnak kijelölt Szumikóval.
A Degucsi család által örökbe fogadott férj pedig felveszi az új Oniszaburó Degucsi nevet, és a késôbbiekben megalkotja a mozgalom szervezeti formáját. Az alapítónô 1918. november 6-án hal meg, nyolcvankét éves korában.
A mozgalmat a forradalmiság hírébe keverik, és 1921-ben betiltják. Oniszaburó Degucsit letartóztatják, és életfogytiglan börtönre ítélik Kiotóban a sajtótörvény áthágása és felségsértés miatt, de még abban az évben szabadon is bocsátják. 1928. március 3-án ünnepli a mozgalom a világmegújulás ünnepét; ettôl az idôponttól kell a Miroku-világnak megvalósulnia. Ez a nap egyúttal arra emlékeztet, hogy Oniszaburó Degucsiba beköltözött a Miroku-bucu (szanszkrit: "Maitréja-Buddha" -- az eljövendô Buddha). 1935-ben Degucsit újra bevádolják, ez alkalommal feleségével együtt, és börtönre ítélik a közrend megzavarása és felségsértés miatt. Ugyanakkor lerombolják az Ajabéban és Kameokában lévô kultuszközpontokat. 1942 augusztusában helyezik ismét szabadlábra Oniszaburó Degucsit, aki 1948. január 19-én hal meg. A közösség vezetését elsôsorban özvegye, Szumiko viszi tovább (mh. 1952-ben), akit lányuk, Naohi Degucsi, ôt pedig Eidasi Degucsi, a Degucsi családba befogadott filozófus, vallástörténész és teológus követi. 1952-ben újra felépül az ajabei Miroku-szentély, és 1958. március 31-én ünnepélyesen megülik a Miroku-ünnepet.
A tan szerint "Az isten az univerzum immanens istene, az ember pedig e világ gondnoka." Az alapítónô egynek tudja magát Kondzsin fôistennel, az északkeleti irány ôrével, ahonnan a betegségek és a szenvedés démonai jönnek, és akit ô Kunito-kotacsival, az "ország örök szellemé"-vel azonosít. A világ minden egyháza csak az Ómoto-egyház elôhírnöke. Az ómoto köztük az utolsó. Az alapítónô azért alapította, hogy befejezôdjék a világ helyreállítása. A helyreállítás kulcsfogalom. De a mozgalomnak lényeges része az is, hogy a béke, az üdv és a boldogság eljövendô világbirodalmára várnak. "A világ pompás virágokat hajt majd, mint a szilvavirág kora tavasszal." Az eljövô világbirodalom élén egy ajabei császári uralkodó fog állni, és ebben a birodalomban a japánt beszélik majd szent nyelv gyanánt. Az üdv érdekében minden nemzetbôl, fajból és vallásból összegyûjtik a jóakaratú embereket, és megvalósítják velük az örökös békebirodalmat, a Miroku világát. Eközben közvetítô és üdvözítô szerepet Szusza-no-o, a ->sintoizmus istene, ill. a Miroku-bucu fog játszani.
Az alapítónô kinyilatkoztatásait, amelyeket saját kezûleg jegyzett fel 10 ezer lapra ófudeszaki ("az ecset hegyével") formában, a veje rendezte sajtó alá, aki a Reikai Monogatarit (japán: "Elbeszélések a szellemvilágból") írta, amely 81 kötetes, apokaliptikus tartalmú mû. Mindkét munka az ~ kánonját alkotja.
Irodalom
- Ismeretlen szerzô: The Outline of Ómoto. Kameoka, 1958.
- Ismeretlen szerzô: Partial Portraits of Master Onisaburó Deguchi. Kameoka, 1957.
- Deguchi, N.: Scripture of Ómoto. Kameoka, 1957.
- Deguchi, N.: A Guide to God's Way. Kameoka, 1957.
- Lins, U.: Ómoto-Bewegung und der radikale Nationalismus in Japan. München, 1976.
- Murai, T.: What is "Omoto"? Kameoka, 1957.
[ford. Viola József] ; [a Magyar ôsvallás c. fejezet Pócs Éva munkája]
Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993
Olvasnivaló