...
Ueshiba mester állandóan azt hangsúlyozta, hogy a harcmûvészet olyan alkotóerô kell hogy legyen, amely szeretetet teremtve egy kreatív, gazdag élethez vezet. Ez volt a harcmûvészetének szentelt egész életén át tartó kutatásának a következtetése. Az egyik beszédében kijelentette: "Az aikido az igazi budo, a szeretet mûködése az Univerzumban. Minden élô dolog védelmezôje; egy olyan eszköz, mellyel mindennek életet adunk. Teremtô forrása nemcsak az igazi harcmûvészetnek, hanem minden dolognak, táplálva növekedésüket és fejlôdésüket."
...
Az aikido megalapítója, Ueshiba Morihei mester 1883. december 14-én született. Japán modernizációjának zavaros idôszakában élve, elhatározta, hogy megalapít egy olyan harcmûvészetet, mely kielégíti a mai emberek szükségleteit, de nem kortévesztés. A következô tényezôk álltak Ueshiba mester legfôbb vállalkozásának a középpontjában: hû szeretet a hagyományos harcmûvészetek iránt, az azon való igyekezet, hogy ne értsék ezeket félre és a budo szellemi minôsége felélesztésének mély vágya. Célját a budo igazságának könyörtelen kutatásán keresztül akarta elérni, a harcmûvészetek állandó gyakorlásával, a modern Japán történelmének viszontagságain át.
Végül is Ueshiba mester szerint a budo igazi szellemét nem a versenyszerû, küzdelmi légkörben kell keresni, ahol az állati erô dominál, és a minden áron való gyôzelem az elsôdleges. Szerinte fel kell ismerni, hogy az emberi létnek a test és lélek tökéletességére való törekvése hasonló a harcmûvészetek szellemével. A budonak csak egy ilyen igaz megnyilvánulása illik bele a mai világba, és ha ez megvalósul, akkor bármilyen kultúrát és kort meghalad. O-Sensei célja, mely mélyen vallásos természetû, egyetlen állításban foglalható össze: az alapvetô létrehozó törvény, az univerzumot átjáró ki, és minden személy légzési energiájával összefüggô egyéni ki egyesítése. A test és a lélek állandó edzésével az egyén ki-je harmóniába kerül az univerzum ki-jével,és ez az egység mutatkozik meg a szabad és folyékony, elpusztíthatatlan és legyôzhetetlen ki-energia dinamikus és folyamatos mozgásában. Ez a japán harcmûvészetek lényege, mely az aikidoban ölt testet.
Ueshiba mester szellemén keresztül a budo elsô alapelve, ahogyan ô fogalmazott -- a lélek és a test állandó edzése, mint a szellemi úton járó ember alapelve -- átkerült egy mai harcmûvészetbe, az aikidoba. Manapság mindenféle társadalmi szinten és osztályon belül megtalálható, a világban számtalan ember fordult felé, mint a korunkhoz legjobban illô harcmûvészethez.
Az, hogy az aikido egy modern budo, nem csupán azt jelenti, hogy egy hagyományos harcmûvészet mai vonásokat vett fel, mint a budo más (modernizált) formái, a karate, a judo, a kendo. Miközben az aikido a harcmûvészetekbôl szellemi vonásokat örökölt és a szellem és a test edzését hangsúlyozza, a többi a versenyeket, ezek sportos természetét emeli ki, elôtérbe helyezve a gyôzelmet, ami a sport világába juttatja ôket.
Ezzel ellentétben az aikido elutasítja azt, hogy versenyszerû sporttá váljon, a harc, a verseny minden formáját, beleértve a súlycsoportba sorolást, a gyôzelmek és a nyert bajnokságok számától függô rangokat. Ezek csak az önzést, önérdekeltséget, mások figyelmen kívül hagyását táplálják. Ez a nagy kísértés csábítja az embereket a küzdelmi sportok felé -- mindenki gyôztes akar lenni -- de semmi sem árt jobban a budonak, melynek végsô célja, hogy szabaddá váljunk önmagunkban, hogy elérjük az én-nélküliséget és így megvalósítsuk azt, ami igazán emberséges, mint ez.
Ez nem a többi harcmûvészetek elleni kritika akar lenni amiatt, hogy modern sporttá váltak. Történelmileg ez az irány elkerülhetetlen volt a túlélésük szempontjából, fôleg Japánban, közvetlenül a második világháború után, amikor az összes harcmûvészetet betiltották. Még sportként is sok ember érdeklôdését keltették fel, legyenek akár résztvevôk, akár nézôk. Az aikido, elvetve a versenyszellemûséget, megmarad a budo eredeti céljánál: a szellem edzésénél és gondozásánál.
Az aikido világában néha hallatszanak versenyekre hívó hangok. Az érv az, hogy szélesebb közönség gyûjtése szükséges a jelenlegi korban való túléléshez. Valójában néhányan független iskolákat indítottak, verseny aikido néven. Az aikidonak ilyenszerû sporttá változtatása, sportrendezvényekbe, vagy a jövôben még az Olimpiára való felvételét is jelentheti.
Az aikido az ilyenektôl teljesen elhatárolja magát és ennek oka világos. A budo teljességét és a hagyományos harcmûvészetek szellemének továbbadását akarja megôrizni, hû maradva a budo elsô törvényéhez, mely Ueshiba mester szerint a szellem és a test állandó edzése, mint a szellemi úton járó ember alapelve.
Az Alapító eszméihez hû, és az útnak megfelelô budo hagyományokban más elgondolások az elsôdlegesek. Az aikido mai világban való létezésének az oka az, hogy azonosul Ueshiba mester eszméivel, még akkor is, ha a nagyközönség csupán a harcmûvészetek egy másik formájának tekinti.
Sokan nem igazán értékelik az aikido által igényelt egyedülálló helyet, mely tisztán megkülönbözteti ôt a klasszikus harcmûvészetektôl és a modern változataitól. Ez a tény az aikido egyedülálló elveivel és mozgásaival együtt akadályt jelenthet a népszerûségének.
Többször feltették a gyakorlóknak a kérdést: "Mi az aikido?" Még a haladóbbaknak is nehézségeik voltak, hogy egyenes választ adjanak. Továbbá, akik elôször látják az aikido mozdulatait és technikáit, zavarba jönnek vagy kételkednek, és sok kérdés merül fel bennük. Ezek az emberek két csoportba oszthatók.
Az elsô csoportban olyanok vannak, akik a harcmûvészetekrôl már hallottak vagy olvastak valamit. Aikido bemutatókat látva az elsô benyomásuk egy csalódottság, mert állati erôt, küzdelmet, sôt halálos technikákat vártak. Elsô pillantásra az aikido a csodálatos folytonos mozgásával úgy tûnik, erôszakmentes, sôt passzív. Gyakran hallhatók ilyen megjegyzések: "Minden elôre megtervezettnek tûnik." "Nincsenek törések, hegyes pontok a mozgásokban." "Kritikus helyzetekben használhatatlan lenne." stb. Ezek a kritikák érthetôek és olyan fiataloktól származnak, akik izgalmat keresnek a gyôzelemben, és olyanoktól, akik a harcmûvészetekben kiáltást, sziszegést, rúgást, ütést és emberek elpusztítását látják.
A második csoportba azok tartoznak, akik már megismerkedtek a modern harcmûvészetekkel, fôleg a versenyszerû formáikkal, és az aikidot ebbôl az elônyös helyzetbôl szemlélik. Ezek kritikái többfélék: "Az aikidoban miért nem tartanak versenyeket, mint a judo-ban, karate-ban vagy a kendo-ban?" "Miért korlátozottak a nyilvános bemutatók, melyek unalmassá válnak az elsô megtekintett után?" "Amíg nincsenek versenyek, nem lehet megmondani, ki az erôs és ki a gyenge, ki a kezdô és ki a haladó gyakorló." "Versenyek nélkül senki sem gyakorol és edz komolyan." Ugyanúgy érthetôek ezek a kritikák is, amíg az emberek azt akarják látni, ki a legjobb, ki a legerôsebb. Egy másik naiv, de közönséges kérdés: "Megnyerhet-e valaki egy küzdelmet, ha ismeri az aikidot?"
Ezek a kérdések és kritikák mind együgyûek és felületesek, az aikido alapelvének nem ismerését és a harcmûvészetek fô jellemvonásának, a szellem edzésének a félreértését mutatják. Ha egy személy, akinek nincs önfegyelme, hencegni akar a fizikai bátorságával és az aikidot csak a küzdelmi technikáiért gyakorolja, azt távozásra kérik. A tényleges gyakorlás nélkül a kérdéseket nem lehet teljesen megválaszolni.
Az aikido gyakorlása az egyedüli mód, hogy felfogjuk a lényeget és hogy kapjunk valami kézzelfogható vagy kézzelfoghatatlan választ. A legtöbb aikido gyakorló keresztülment egy olyan folyamaton, melynek során kétségekkel és kérdésekkel kezdtek, aztán fokozatosan megismerkedtek az aikido módszerével és formájával. Késôbb megtapasztalták az ellenállhatatlan vonzását és végül a végnélküli mélységének bizonyos fokú felismerését. Aki ezen keresztülmegy, sokmindent megtud az aikidoról, és arról, ami egyedülálló harcmûvészetté teszi.
Elôször meg lesz lepôdve. A lágy megjelenéstôl eltérôen, ami a bemutatókon látható, valójában az aikido kemény, erôs és dinamikus lehet, erôteljes csípôdobásokkal és egyenes ütésekkel (atemi). Ellentétben azzal ami feltételezhetô lenne sok letaroló technikát is tartalmaz, fôleg amelyek az ellenfél lefegyverzésére és legyôzésére irányulnak.
Aztán megdöbbenve fedezi fel, már kezdô szinten, hogy milyen bonyolult és nehéz végrehajtani az alaptechnikákat és mozdulatokat, mint az esés (ukemi), megfelelô távolságtartás (ma-ai), belépés (irimi) és más mozdulatok (tai-sabaki). Nemcsak a kezek vagy a lábak, hanem az egész test folyamatosan, összehangoltan kell hogy mozogjon, és ezt gyorsan, erôvel kell tennie. Ahhoz, hogy ezt folyamatosan és gyorsan vigyük végbe, rendkívüli szellemi koncentrációszint, sebesség, egyensúly és reflex szükséges.
Hasonlóan fel fogja ismerni a légzéskontroll fontosságát, ami a normális légzést és valami sokkal többet is tartalmaz, ami a ki-hez kapcsolódik. A légzési energiának ez az ismerete alapvetô minden mozdulatnál és gyakorlatnál, és biztosítja a mozdulatokban a folyamat folytonosságát. Továbbá belsôleg kapcsolódik az Ueshiba mester által kifejlesztett budo filozófiájához, ahogy ezt majd késôbb látni fogjuk.
Végül, ahogy a gyakorló elôrehalad, megdöbben a technikák végtelen számán, változatain, melyekre az észszerûség és gazdaságosság jellemzô. Csak az aikido mozdulatok összetettségének gyakorlása után fogja értékelni az egyéni és az univerzális ki központi szerepét. És akkor kezdi majd megérezni az aikido -- mint harcmûvészet -- mélységét és kifinomultságát.
Összegezve, csak tényleges gyakorlással ismerheti fel valaki a budo döntô dimenzióját -- a lélek és a test állandó edzését, mint a szellemi úton járó ember alapvetô feladatát. Csak akkor értékelheti valaki igazán a versenyek elvetését az aikidoban és azt, hogy a nyilvános bemutatók célja az állandó edzésnek, nem pedig az ego teljesítményének a bemutatása.
Hungarian Translation: Copyright © 1994, Tibor Koncz.
Olvasnivaló