Tamura Nobuyoshi:
Aikido

Fordította: Varga Beáta

(részlet)

BEVEZETÉS

Amikor egy téma tanulmányozására vállalkozunk, természetes, ha kiindulásképpen az eredetét kutatjuk ahhoz, hogy megértsük.
Minden Japánban született mûvészet, vallás, filozófia (ha létezik egyáltalán ilyesmi), a Budo eredetének megértésénél kezdôdik.
Úgy hiszem, a mi módszereink arra, hogy elérjük ezt a célt különböznek a Nyugat módszereitôl.
Minden ember számára, aki ismeri és szereti a japán kultúrát és a japán mûvészeteket; mindazok számára, akik el szeretnék kezdeni, vagy már gyakorolják is az aikidót, esetleg más japán harcmûvészetet; mindegyikük számára hosszú és fáradságos lesz az út, sôt lehetséges, hogy az eredmény meg sem közelíti a kitûzött célt, ha nem értik meg, hogy a dolgok megközelítési módja eltér Japánban és Nyugaton.
Most tehát, egy aggódó nagymama módján, talán olyasmirôl fogok beszélni, ami nem is tartozik rám. A nyugati gondolkodásmód a tudományból ered, s a tudomány alkotja az Önök kultúrájának a lényegét. A megismeréshez Önök szétbontanak, felboncolnak; ilyen módon tanulmányoznak. Mi ellenben, már az elején a teljesség gondolatához ragaszkodunk, az egészet tekintjük. Nyugaton, amikor Önök egy virágot néznek, és látják a színét, pigmentációról beszélnek, molekulákra, atomokra bontják... Keleten ahhoz, hogy megismerjük a virág életét, azzal kezdjük, hogy megpróbálunk magává a virággá átváltozni, s megragadni ezt az érzést.
Egyrészt, mihelyt felmerül a tudás kérdése, megosztottság van a kutató és a kutatás között. Másrészt annak tudatában, hogy ez a két szemszög egyetlen ôsi egységrôl válik le, felvetôdik a kérdés, hogyan tudnánk visszatérni ehhez az eredeti állapothoz. Nyugaton ahhoz, hogy megismerjék az embert, elôször szétválasztják a testet és a szellemet, majd ezeket is további részekre bontják, melyeket külön-külön vizsgálnak. Keleten az embert, annak egységére támaszkodva, a Világegyetemmel alkotott egységében igyekszünk tanulmányozni.
Most a japán Budóról szeretnék beszélni, amely éppen ezen a gondolkodásmódon alapul.
Amikor a Budo gyakorlásának (shogyu) szenteljük magunkat, helyénvaló megismerni az ember eredetét, létezését és létének célját. Ez annyit jelent, a Világegyetem eredetének felfedezésével megérteni a saját eredetét. Még világosabban: megérteni a másikat; megérteni a másik és önmagunk közötti kapcsolatot, majd önmagunkat és a másikat. Ez egyben a dolgok rendjének is megértése. Ezután következik a gyakorlatba való átültetés, hogy egy mindenki számára elônyös célból, javítani és fejleszteni lehessen ezt a kapcsolatot. Ennek a tudásnak és ennek a megvalósulásnak elérésére használjuk a Budót, s ezáltal a Budo megdicsôül. Ez a helyzet az aikidóval is, amely a japán Budo esszenciája. O-Sensei így nyilatkozik errôl a témáról: "Bu az Istentôl jön, és azt Isten az embernek adja". Isten a modern nyelvben kétségtelenül a Világegyetem, mert ô a teremtôerô, az életerô; s ugye ez az amit mi Istennek nevezünk?
A Bu a Világegyetemmel egyidôben születik, egyszerre a teremtés, a fejlôdés és a megsemmisülés ereje. Mondhatjuk tehát, hogy a Bu a világot mozgató erô. A Világegyetem születésérôl a következôket mondja O-Sensei: "Ez a születés egy ponthoz hasonló, hirtelen, a káoszban." A harcmûvészet "bibliája" a XI. század elejérôl származó Tosenkyo, már elsô soraiban közzé teszi a Bu teremtését: "A mi Bunk létezett a Világegyetem kezdetén, és ez a Bu egyszercsak elválasztotta az Eget a Földtôl, mint ahogy a csibe hirtelen feltöri a tojáshéjat. A mi Bunk útja, minden dolgok eredetének az útja; az út, mely a világ kezdete; az egyetemes rend kezdetén. Mi, keletiek, a ki nevet adjuk ennek a Világegyetemet betöltô erônek, ennek az ôserônek, mely megteremti és mozgatja a dolgokat. Vibrálása okozza a teremtést és a pusztítást a Világegyetemben. Eredetileg magának a Bunak a hatására lendül mozgásba a ki; e kettô azonos természetû.
A régi japán hagyomány, a Shinto, ezt mondja a Világegyetem teremtésérôl: "Az ég és a föld kezdetének idején, Ameno Minakanushi no Kami a neve annak az istennek, aki a világegyetem kezdôpontja volt", amit így lehetne lefordítani: istenség, aki az ég közepét kormányozza. Ezután jelenik meg a kinyilatkoztatásért felelôs két istenség: Takamimusubi no Kami és Kamimusubi no Kami. Ez a hármas hozza mozgásba az egész teremtést. Majd ezután jön, még mindig a Shinto szerint, az összes istenség, Yaoyorozu no Kami Gami. Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy az istenek képezik az egész Világegyetem életét, mindenhol jelen vannak a Világegyetemben, s mind azonos természetû. Istenségek sokaságaként jelennek meg, de tulajdonképpen csak az Egynek a kisugárzásai.
A világegyetem keletkezésének megértéséért fordulhatunk akár a hagyományhoz, akár a modern tudományhoz, valójában egyik is, másik is ugyanoda vezet; ahhoz a paradox ponthoz, ahol a végtelenül nagy összekapcsolódik a végtelenül kicsivel. Egy irodalmi mû esetében például két fajta hozzáállás figyelhetô meg: az olvasóé, aki megelégszik a könyv olvasásával, okul belôle, és a szerzôé, aki létrehozza a mûvet.
Ha lehetséges is az Egész felosztása, a célból, hogy a részeket elemezzük, lehetetlen a részekbôl újra felépíteni az Egészet. Egy törött, és a lehetô legtökéletesebben megragasztott csésze soha többé nem lesz olyan, mint eredetileg. Egy szétvagdosott levél még tökéletesen összerakva sem fog soha többé élni.
Az ember eredetileg a Nagy Világegyetembôl származik, s mint olyan, résztvevôje a Világegyetem életének; a Világegyetem egy kis darabkája, és ez a darabka nem képes megismerni a Világegyetem teljességét, mert a megismerés ereje, ami tudásra ösztönzi, nem sajátja, hanem a Világegyetemhez tartozik. Ugyanakkor, az ember, aki elveti az egót és eggyé válik a teljességgel, magává a Világegyetemmé válik, s együtt lélegzik a Világegyetemmel. Ekkor, teljességgé válva, képes önmaga megismerésére.
A japán oktatás mindig is ennek az egységnek a megvalósítására törekedett. "Te magad ismerd meg önmagadat!"; vajon ez olyan valami, ami egyszerre a legegyszerûbb és a legnehezebb? Nem mondhatjuk-e azt, mivel az ember nem ismeri önmagát, az emberiség romlott, és ebbôl a romlott testbôl áradnak ki az olyan gennyes nedvek, mint a veszekedések, a válságok, a gyûlölet és a háború. Az oktatásban a legsürgetôbb feladat, arra rávezetni az embereket, hogy meg kell ismerniük önmagukat. Úgy hiszem, a hagyományos japán nevelés ebbe az irányba mutatott. Talán jó lenne leásni, és újra megtalálni ezt a hagyományt, hogy napvilágra kerüljön, és összevetni a mai neveléssel, hogy a lehetô legelônyösebbet hozzuk ki belôle.
Önmagunk ismerete azt jelenti, hogy a teljességet alkotó mindegyik elem ismeri a sajátosságát, maximális képessége szerint él, s ily módon, élteti a teljességet. Vagyis ezek az elemek a teljességbôl erednek; ezek az elemek nem képesek a teljességen kívül élni, s a teljesség nem létezik az ôt alkotó elemek nélkül.
Ha azt mondom: "A Világegyetem ott volt", ez azért van, mert a Világegyetem egy része létezett, s én aki része vagyok a Világegyetemnek, ott voltam. Ez valóban a kezdet. Ha a létezések kezdetét látni, magában foglal egy látót és egy látottat, mindez azt jelenti, hogy két világ létezik. Ez egy olyan ellentmondás, melynek tudatában kell legyen az ember.
O-Sensei azt mondja: "Nincs ellenségem. Légzésemet az Ég és a Föld lélegzetébôl alkotom. A Világegyetem szerkezete a testem belsejében van. Amikor kézbe veszek egy kardot, a kard és én egyek vagyunk." O-Sensei gyakran beszélt így, ilyen példákat használt, hogy kifejezze a Világegyetemmel érzett egységét, azt a tudatot, hogy jelen vannak benne a Világegyetem szerkezetei. Éreztük, hogy megéli ezt az állapotot.
Most, hogy már van elképzelésünk arról, mi is a "Bu", tudnunk kell, mi a célja.
A Bu értelme általában véve: saját erônk fejlesztése, testünk megvédése, az ellenfél legyôzése, stb. O-Sensei ezt mondja: "A Bu célja megalkotni, és képezni igaz, hiteles és ôszinte embereket". De, milyen egy igaz, hiteles és ôszinte ember? Egy ember, aki ôszintén dolgozik, aki azért gyúrja testét és lelkét, hogy fejlessze, erôsítse azokat, és megvalósítsa azok egységét, elérje a teljes egybeolvadást, hogy hibátlanná, körültekintôvé és éberré váljon.
Hogyan érhetô el ez az eredmény? Megôrizve a tudatot, hogy az élet egy kivételes pillanat, edzeni kell nagy próbatételekkel, kivételes pillanatokkal, kemény aszkézissel; az élet és a halál határán kell bolyongani azért, hogy végül az élet és a halál fölé tudjunk emelkedni.
Ugyanúgy, mint a hétköznapi életben, nyugodtnak, rendíthetetlennek és mosolygósnak kell megmaradnunk a halállal szembekerülve is, bármilyen nehézségek merüljenek fel. Ennek az állapotnak elérésekor tûnik elô a Budót gyakorló igaz ember. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy igaz emberré válva elértük a But, mert még azon túl is létezik valami. Mindazonáltal elôször el kell érni az igaz ember állapotát, tudatára kell ébredni a Világegyetem igazságának, meg kell tudni jeleníteni azt, és átélni. Más szóval ahhoz, hogy kormányozni tudjuk a Világegyetemet, össze kell hangolnunk légzésünket az egyetemes lélegzéssel, magunkba kell szívni a társadalmat, le egészen a hasunkig. Majd, O-Sensei szavaival: "Kormányozni a világot, visszavezetni az útra mindazt, ami eltávolodik a Világegyetem törvényétôl, hirdetni az utat, hogy megmutassuk az igazságot." Egyszerûbben kifejezve, a Bun keresztül, mely gyakorlás az élet és a halál határán, megvalósítjuk a test és a szellem egységét; ekkor tûnik elô az igaz, megvilágosodott, rendíthetetlen ember, aki ezután az életen és halálon túlhelyezkedik, képes helyes ítéletet hozni, tehát egyaránt képes önmagát és a világot kormányozni. Ez a Bu célja. Ha az Aikidót Ön behelyettesíti a Bu helyére, akkor megérti mi is az Aikido, és mi a célja. Ezt tudni kell az Aikido gyakorlásának megkezdése elôtt. Ha ezt nem tudja, akkor a gyakorlás elôrehaladtával egyre jobban eltávolodik az alapvetô céltól. Ez egy olyan igazság, melyet állandóan a szíve mélyén kell ôriznie.
O-Sensei azt mondja, hogy a társadalmat az emberek irányítják; hogy a Világegyetem létezik, mert az ember létezik; ha Ön becsukja a szemét, akkor minden eltûnik, ha megszabadul egójától és vágyaitól, öné lesz az egész Világegyetem. Azt mondják, hogy az az út ad életet az Aikidónak, mely összevegyülve a test útjával, ehhez a szellemhez vezet. Mivel ezek O-Sensei szavai, én azt mondom, és azt gondolom, hogy az Aikido pontosan itt kezdôdik.
O-Sensei még azt is mondja: "Az Aikido az Igazság megnyilvánulása". "Az Aikido az az út, amely összegyûjti az embereket, elvezeti ôket az egységig; sôt bármilyen is legyen a támadó fegyver, az Aikido a fegyverrel való egységhez vezet". "Az Aikido nevetéssel csillapítja le a haragot". Az igazi aikido nem lehet másmilyen. O-Sensei gyakran idézi ezt a költeményt az aikido rövid magyarázataként:
Oh! A Világegyetem formáinak szépsége
Melyet a Teremtô egyetlen házként fogant!
Ha megérti mindazt, amit ezekben a sorokban leírtam, és beépíti az aikido gyakorlatába, nem sikerül-e jobban és gyorsabban megértenie, mi is az aikido?

Hungarian Translation: Copyright © 1998, Beáta Varga.

Olvasnivaló