Ez a cikk eredetileg az Aikido Európa (az Európai Aikido Szövetség hírlevele) 1979 október-decemberi számában jelent meg.
Habár évek óta tanítok, a felvetés mégis meglepett. Valójában még soha nem kérdezték meg tôlem, hogy mi az az instruktor. Remélem, elnézik ezt nekem. Mi az instruktor, miféle ember, és mi a feladata?
A kérdés kétségtelenül megjelent az elsô emberrel, és csak az utolsóval fog eltûnni. Ezt a kérdést mindenki magának teszi fel, magának válaszol, és mindig, örökké megválaszolatlan marad.
Minden bizonnyal Mózes az emberek elsô vezetôje a történelemben, akirôl tudomásunk van. Hogyan vezette Izrael népét a pusztán keresztül? Mire gondolhatott abban a pillanatban? Hogyan jutott erre a döntésre? Mi játszódott le az agyában?
Kétségtelenül két fajta vezetô vagy instruktor létezik.
Azok, akik tudják, hogyan jussanak el ahová akarnak mert ismerik az utat, és azok, akik ismerik a célt, amelyet el akarnak érni, de nem ismerik a hozzá vezetô ösvényt. Az elsôk közé tartozik például a hegyi vezetô: ismeri az útvonalat, amit követnie kell, minden nehézséget, minden veszélyes szakaszt. Biztosan elvezeti utasát a kívánt helyre.
Mint Mózes is, a második típus isteni felszólításnak engedelmeskedik. Megkapja a parancsot, hogy menjen, és menetel a cél felé nem ismerve az útirányt. Mint egy felfedezô csoport amely az ismeretlenbe merészkedett, azzal a különbséggel, hogy itt a csoportot egy közös vágy buzdítja, és ez könnyebbé teszi a dolgokat. Ami viszont Mózest illeti, ô egyedül van. A legkisebb hiba tönkreteheti mindannyiuk életét.
A legteljesebb felkészülés - tanulni, tanulni és újra tanulni. Minden nap edzeni. Új életre kelni. Mindenkinek megvannak a maga korlátai. Ami ezeken túl van, az fekete lyuk. A sötétség. Az idôjárást, a baleseteket és a betegségeket nem látjuk elôre.
Az Aikido tanítója egy Mózes típusú vezetô, legalábbis szerintem. Ueshiba mester tagadhatatlanul felért az Aikido csúcsára, de mi, akik a völgybôl felnézünk a hegycsúcsra, csak egy távoli képet látunk belôle. Én magam, úgy gondolom O-Sensei mögött menetelek, de elég egy apró pihenô, egy lélegzetvételnyi, és O-Sensei már messze elôrement.
Tehát én ismerem az utat. Látom az ösvényt, de sok még a tennivaló, amit nem látok elôre.
Kicsit olyan, mint a kincses sziget a régi térképeken. A mai térképeken nincs rajta, és ez jelentheti azt, hogy nem létezik. Mindennek ellenére tudjuk, hogy létezik, és kincset rejt. Ebben a tudatban indulunk útnak. Ilyenkor a kapitány felelôssége hatalmas. A tenger, az áramlatok, az idôjárás mind akadályok, melyeken felül kell kerekedni. Minden tapasztalatunk ellenére ismeretlen nehézségekkel találjuk szembe magunkat. Mindazonáltal tovább kell menni, habár a pontos ítélkezés elengedhetetlen a döntéshozatalnál a többiek érdekében. Ha ez a feltétel teljesül, akkor talán elérhetjük a célt.
Megpróbáltuk összeszedni az emberi erôket, a maradék rész az isteni beavatkozás, másképp mondva az elindulás megtörtént, már csak tovább kell menni.
A kapitány lesz az az ember akiben megvan a meggyôzôdés bátorsága, tapasztalt, intuitív, meg tudja tartani a legénység egységét, mintha egyek lennének, mint például apa és fia.
A kapitány úgy gondolkodik, úgy kell gondolkodnia, mint a legénység, és a legénység a kapitány utasítása szerint dolgozik, ez nem lehet másképp. A kapitány mindig tudja, hogyan adjon megfelelô utasításokat, a legénység mindig érti kapitányát.
A kapitány és legénysége nem tesz mást, mint megvalósítja a csoport harmóniáját, és így talán mindannyian elérik a céljukat. De mindez a kapitány munkája.
Ez Rukyura, a tea nagymesterére emlékeztet, ô szokta mondani miközben a tea szertartásról beszél: "Nyáron olyan, mint egy lehelletnyi friss levegô; télen a meleg lágy érzése, a szén csak azért van ott, hogy tökéletesen fûtse a vizet, a tea csak az ivás öröméért". Elmondom a tea szertartás titkát. Ha úgy gondolják ez könnyû, azt tanácsolom, próbálják ki.
A hétköznapi dolog, a banális, látszólag könnyû, aminek elkészítése mindennapi esemény, nagyon is bonyolult. Hogy egy vendéget boldoggá tegyünk, annak, aki szomjas egy nagy csészét adunk tele gyenge teával, nem túl forrón; annak aki nem szomjas erôsebbet, kisebb mennyiségben és forrón. A vendégeink kedve szerint cselekszünk. Követni kell a vendég kívánságait, és érzékelni ôket. A tea szertartás titka a hangulat, az Aikidoé a tanító szíve.
Az Aikido oktató ismer minden egyes résztvevôt, és mindegyikük tudásszomjának mértékét. Ha jó a technikájuk, annak további fejlesztésének szenteli magát, ha rossz, helyreigazítja azt. Tevékenységére igaz a tea mesterének kijelentése: mint a frissesség kellemes érzése nyáron, mint a meleg lágy érzése télen.
Hungarian Translation: Copyright © 2001, Zsófia Matkó.
Olvasnivaló