Tohei Koichi Sensei
A Ki no Kenkyukai alapítója

Életrajz

Tohei Sensei 1920-ban született és egy felsôbb osztálybeli japán családban nôtt fel Tokió északi részén. Beteges gyermek volt, és ezért apja bevezette a Judo-ba és a Zen-be, hogy megpróbálja megerôsíteni a szervezetét. Késôbb megismerkedett a misogi-val és a japán jóga különbözô formáival. Ezek az események és gyakorlások alapozták meg azt, amit élete során bontakoztatott ki.

1939-ben találkozott O-Senseijel és megismerkedett az aikido mûvészetével. Ámulatba ejtette, hogy judo gyakorlása ellenére képtelen volt elbánni ezzel a sokkal öregebb emberrel, és gyorsan komoly tanulója lett a mûvészetnek. Rövid gyakorlás után behívták a katonasághoz, és Kínában töltötte szolgálati idejét. Ez alatt az idô alatt tudatosult benne a nyugodt szellem, az elme és test egyesítésének fontossága, amit a késôbbi gyakorlásai során teljesített ki, és jó hírnévre tett szert, mint egy "szerencsés" tiszt, aki sosem veszít el egyetlen embert sem a parancsnoksága alatt még a legvadabb harcokban sem.

A háború után visszatért O-Senseihez uchi-deshinek, és az egyik legerôsebb és legbefolyásosabb alak lett az aikido világában. Azokban a napokban a tanító kihívása általános volt, és Tohei Sensei állt ki rendszerint az emberekkel, akik a dojoba jöttek hogy teszteljék O-Sensei-t. Jónéhány embert dobott ki, közöttük egy csoport amerikai bírkózót, akik elôzôleg a Kodokan Judo HQ-ban próbáltak egy kihívást lebonyolítani!

1953-ban O-Sensei elküldte Hawaiira, és így ô lett az elsô tanító aki bemutatta az aikidot az Egyesült Államokban. A következô évtized során vagy még tovább, Tohei Sensei sok alkalommal járt az Államokban és a mai jó tanítók közül sokaknak az oktatásáért volt ott felelôs. Ez alatt az idôszak alatt az aikidoja sok változáson ment át, mivel a HATALMAS amerikaiakkal való bánás meglehetôsen különbözött a hagyományos japán gyakorlástól. Ezen idôszak alatt a gyakorlása is kezdett eltávolodni attól, amit néhány más instruktor gyakorolt, ahogy ez látható ha összehasonlítjuk a Tohei Sensei által az 50-es évek végén írt könyvet a körülbelül ugyanekkor született Ueshiba Kisshomaru Senseijével -- pedig mindkettôt O-Sensei szentesítette.

Tohei Sensei elôlépett fôinstruktori pozícióba az Aikikai Hombu Dojoban, és ô volt az egyetlen személy, akinek 10. dant adományozott O-Sensei és errôl hivatalos diplomát bocsájtott ki. Van egy videófelvétel egy amerikai TV showról 1957-bôl, amelyen Tohei Sensei szerepel mint O-Sensei fordítója egy interjú során. Kétségkívûl ô volt az egyike a legfeltûnôbb alakoknak az aikido világában a hatalmas extrovertált személyiségének köszönhetôen.

O-Sensei halála után Ueshiba Kisshomaru Sensei lett a második Aikido Doshu, és Tohei Sensei továbbra is a fôinstruktor. A következô néhány évben a dolgok úgy folytatódtak, mint elôtte, de feszültségek épültek a senior aikidokaban.

Tohei Senseinek nagyon világos elképzelései voltak az aikido oktatásának legjobb módjáról, elképzelések, amik nagy részben az Egységesítés elvein alapultak, amiket egyik jóga tanítójától tanult. Javasolta a Ki oktatásnak ezt a rendszerét meghonosítani az Aikikaiban, de nagy ellenállásba ütközött az ottani tradícionálisabb rangidôs oktatók részérôl. Így 1971-ben, miközben továbbra is az Aikikai fôinstruktora maradt, Tohei Sensei megalapította a Ki no Kenkyukai-t, hogy a Ki elveit és az Elme és Test Egyesítését tanítsa az aikido keretein kívül. Ez a helyzet folytatódott néhány további éven keresztül, mígnem a rés Tohei Sensei és az Aikikai között túl nagy lett, és lemondott. Akkor megalapította a Shin-shin Toitsu Aikikai-t, hogy aikidot tanítson a Ki elvei szerint.

Ez a szakadás nagy megosztottságot okozott az aikido világában, mivel sok ember ôrlôdött Tohei Sensei követése -- aki a legrangidôsebb aikido oktató volt --, és az Aikikaiban maradás között, amit O-Sensei fia vezetett. Ez a választás sok rosszérzést okozott, néhányuk még ma is megvan.

Tohei Sensei folytatta a Ki oktatás módszereinek és az aikidonak a finomítását és fejlesztését, és a Ki no Kenkyukai növekedett és terjedt világszerte.

A legutóbbi években Tohei Sensei úgy tûnik megpróbálta elválasztani magát az aikidotól és csak a Ki gyakorlását hangsúlyozta. Az egyik újabb keletû könyvben, ami tartalmazza mind az életrajzát mind pedig a tanításainak leírását, az aikidot nem sokszor említi meg, és O-Sensei kevesebb mint egy bekezdést kapott. Ez a tendencia volt az elégedetlenség forrása a KNK sok tagja között, és a legutóbbi években az Egyesült Államokban az 5 legrangidôsebb tag kilépett a szervezeteikkel együtt. Néhányan visszatértek az Aikikaihoz, néhányan most függetlenek. A KNK belefogott továbbá egy hatalmas dojo és múzeum építésébe Tohei Sensei szülôföldjén, Tokió északi részén, és most idejének és energiájának nagyrészét jövedelmezô dolgokkal tölti, mint például stressz csökkentô szemináriumok tartása nagy japán vállalatok számára. Úgy tûnik a legutóbbi idôkben sok idôt és energiát szentel a Shin-shin Toitsu Aikido versenysporttá alakítására -- tovább távolítva magát a tradicionális aikido közösség többségétôl.

Tohei Sensei egy nagyon különleges személy. Majdnem mindenki egyetért abban, kivéve magát O-Senseit, hogy Tohei Sensei aikidoja volt valószínûleg a legszebb, ami látható. Ezenkívül egyike a legtehetségesebb tanítóknak akiket az aikido világa látott, kifejlesztett nagyon sok tanítási módszert, amiket számos dojoban ma is használnak. A rendszer amit követünk, a Ki gyakorlatok az aikidon belül majdnem teljesen Tohei Senseinek köszönhetik a létezésüket, és biztosnak kell lennünk benne, még ha már nem is vagyunk közvetlenül kapcsolatban vele, elismerjük a tartozásunkat neki és továbbra is kimutatjuk tiszteletünket, amit joggal megérdemel.

Copyright © 1998, Ki Aikido Center of Northern California

Hungarian Translation: Copyright © 2000, Péter Matkó.


Olvasnivaló