A fegyveres gyakorlás és az Aikido kapcsolata
Bill Fettes szerint

Fordította Koncz Tibor

(Aiki News #95, Tavasz/Nyár 1993)

A japán oktatókkal (Nishio Sensei, Saotome Sensei, Matsui Sensei, és Saito Sensei) készített legújabb interjúk során különbözô nézôpontokból vizsgálták az aikidokák fegyveres gyakorlásának fontosságát. A legtöbben egyetértenek abban, hogy az aikidora, de általában a taijutsura is hatással voltak a kardforgatás mozgásai, és abban is, hogy Ueshiba Morihei gyakran hangoztatta hogy az aikido a kardforgatáson alapszik. Ez vajon azt jelenti, hogy a kardforgatás megértése szükséges egy aikidoka számára? Vagy a fegyveres munkára fordított túl nagy hangsúly elfedi a pusztakezes mûvészet lényegét? Hogyan közelítik meg a különbözô aikido stílusok ezt a témát és mit gondolnak a fegyveres gyakorlás aikidoban betöltött szerepérôl azok, akik már elég sokat gyakorolták a különbözô fegyverek használatát az aikido és a taijutsu mellett? Az Aiki News megkérdezett egy válogatott nem japán budo-gyakorlókból álló csoportot, hogy írjanak a tapasztalataikról és véleményükrôl azért, hogy új perspektívákat kapjunk ezzel kapcsolatban. Ezzel a cikkel bemutatjuk e sorozat utolsó részét.

A feltett kérdések:

Kérem, jellemezze a fegyverhasználatot az ön taijutsu rendszerében.

A fegyveres gyakorlás szerepe a taijutsuban.

1. Hasznos és helyénvaló-e a fegyveres gyakorlás? Miért, vagy miért nem?

2. Ha úgy gondolja, hogy ez helyénvaló, hogyan segíti ez a taijutsu gyakorlást?

3. Milyen hatása van ennek a taijutsura?

4. Van-e valamilyen káros vagy negatív hatása a taijutsura?

5. Hozzátartozik-e ez a gyakorlás a taijutsu rendszeréhez, vagy kiegészítô gyakorlásnak kell tekinteni?

BILL FETTES ÉLETRAJZA

1950-ben született az ausztráliai Melbourneben. 1969-ben kezdte gyakorolni a Tomiki-féle aikidot Leoni Heap, késôbb pedig John Gay vezetése alatt Melbourneben. Elôször 1982-ben járt Japánban, amikor is Tomiki aikidot tanult a Chuo YMCA-ban, a Shumpukai Aikido Clubban, és az Okubo Sports Kaikanban, ahol Hideo Ohba Senseijel gyakorolt. Jelenleg Tokióban a Kudan Aikido Clubban gyakorol Taro Hagiwara 4. danos Senseijel. 1980-ban Sydneyben elkezdte a Shindo Muso-ryu Jodo-t Paul Maloney Sensei vezetése alatt, amit Japánban folytatott Tsunemori Kaminoda 4. danos mester dojojában. Elôször 1982-ben kezdett foglalkozni a kínai mûvészetekkel, a t'ai-chi-val; egyaránt gyakorolva a Yang és a Chen stílusokat. 1986-ban elkezdte gyakorolni a ba-gua-t és a hsing-i-t Ryuuchi Matsuda-nál Tokióban. Azóta több alkalommal járt Kínában, hogy közvetlenül olyan kínai mesterektôl tanuljon, mint He Bing Chuan, Shao Snas-kang, Wang Zhong Dao, és Zhou Pei-yu. Legújabb mûvészete a Toda-ha Buko-ryu naginata-jutsu, amit 1990 óta tanul Tokióban Suzuo Nitta Senseinél. Fettes szerint az ô foglalkozása a "Világ legidôsebb teljes munkaidejû gyakorlója".

Háttér

A tanítóim azt mondták nekem, hogy a Tomiki-aikidoban a fegyveres gyakorlás az alapfegyverek, ez esetben a ken, a yari (habár mi jo-t használunk) és a tanto használatába való bevezetés. Szerintem Tomiki Sensei a technikákat Ueshiba Senseitôl tanulta, mert tudomásom szerint nem gyakorolta a klasszikus fegyverek használatát. A randori gyakorlásban használt késtôl eltekintve, amit a legtöbb versenyzô játékszernek tekint, a kard, a lándzsa és a kés technikák -- ahogy az alap dan fokozatú kataban, a koryu dai san no kataban tanítják -- csak egy rövid bepillantást adnak a fegyverek használatába. Ezek mind egyszerû technikák, és reális nézôpontból nézve nem nagyon alkalmazhatóak. A fegyverek használata, amit a Tomiki-aikidoban tanultam elég volt ahhoz, hogy bepillantást nyerjek a hagyományos ryu fegyvereinek komoly gyakorlásába, de kevés volt ahhoz, hogy én, mint aki tradícionális ryut is gyakoroltam, nagyon féljek szembekerülni egy olyan emberrel, aki csak aiki szempontból kevésbé gyakorolta az adott fegyvert.

A kínai stílusokban használt fegyverek hagyományos kínai fegyverek, mint például a keskeny kard, a széles kard és a lándzsa. Ezek általában szerves részét képezik a pusztakezes formákhoz kapcsolódó rendszereknek ugyanúgy, mint a klasszikus bujutsu ryu Japánban. De Japánhoz hasonlóan, itt sem kötelezô elsajátítani az egész rendszert. Az ember megtanulhatja csak a pusztakezes formákat, de ekkor valami kimarad a mûvészet egészébôl. Ezek a fegyverek, a szamuráj fegyverekhez hasonlóan olyan idôszakból származnak, amikor a védelemnek az elsô vonalát alkották, és a pusztakéz csak másodlagos volt.

Alkalmasság

A fegyveres gyakorlás nemcsak beleillik az általában gyakorolt taijutsuba, hanem nélkülözhetetlen része is annak, függetlenül attól, hogy hol csinálom, a rendszeren belül vagy kívül. Ennek több oka van. Elôször is a hagyományos fegyverek használata egy olyan érzést kelt bennem, mintha hozzátartoznék az illetô ország kultúrájához. Komoly fegyveres gyakorlás nélkül -- ami tulajdonképpen nem más mint az, ahol minden elkezdôdött -- úgy érezném magam, mint egy túledzett utcai harcos. Nem szükséges, hogy mindegyik stílust csinálja valaki, amiket egészségügyi, vagy önvédelmi célból gyakorlok -- elég, ha valaki egyet csinál megfelelôen -- de a pusztakezes technikák és a hozzájuk kapcsolódó kínai fegyverek és a hagyományos japán fegyverek gyakorlásával azt érzem, hogy többet csinálok annál, mintha csak egy utcai összetûzés nem túl nagy elônyeire készíteném fel magam. Ezért ez egy jó kiegészítôje a pusztakezes gyakorlásnak.

A Tomiki aikido korlátozott fegyveres gyakorlása azt adta nekem, amit mondtak és feltételeztem -- az alap fegyveres tudást. Azaz azt tanultam, hogy ne vegyük fel a fegyvert a pengéjénél fogva, mert vág, hogy két kézzel fogjuk, és hogy többé-kevésbé úgy forgassuk, mint a kardot, nem pedig úgy, mint egy fejszét. Ez egy jó kiindulópont volt a komoly fegyveres tanulásába, de nem lehetett komolyan úgy hívni, mint fegyveres gyakorlás, ahol a cél az, hogy "ölj, vagy téged ölnek meg".

Elônyök

A legnagyobb lecke, ami a hagyományos fegyveres tanulásból a taijutsu rendszerembe átkerült, az az, hogy szembe kell nézzek azzal a ténnyel, hogy nem mindig a jó fiú (én) fog gyôzni; lehet, hogy engem terít le egy ugyanolyan képzettségû ellenfél, hogy "öljön". Az aikido esetében ez azt jelenti, hogy hajlandóak legyünk egy olyan ellenféllel szembenézni, aki nem fog "gyönyörûen" támadni, ahogy azt megszoktuk a gyakorlás során és hogy fogadjuk el azt a tényt, hogy eltalálnak a támadás során. A fegyveres gyakorlás során megtanultam felkészülni egy ilyen helyzetre, és meggyôzôdni afelôl, hogy abban a helyzetben és lelki állapotban vagyok, hogy a lehetô leghatásosabbnak tekintsem az alkalmat és biztosra vegyem, hogy az enyém lesz a végsô ütés. Ilyen érzést még nem kaptam az aikido gyakorlás során.

Egy másik dolog a zanshin. Magamon és másokon is észrevettem, hogy hajlamos az ember az aikidoba a kata gyakorlása során hagyni, hogy a gondolatai elkalandozzanak, és ezt nem könnyû kontroll alatt tartani -- talán a yakuroku, vagy az elôre megtervezett gyakorlás miatt, amirôl Stanley gyakran ír. A fegyver esetében 100%-osan a feladatodra kell koncentrálnod, mert ha csak egyetlen hibát is vétesz, nemcsak hogy elméletileg halott vagy, de súlyosan meg is sebesülhetsz. Nincs yokusoku -- az ellenfeled teszi a saját dolgát, te teszed a tiédet, és ha mindketten jól csináljátok, akkor az egész jó lesz, ha pedig az egyik hibázik, a másik ezt azonnal ki is használja. Nem engedheted meg, hogy elkalandozzanak a gondolataid.

A kínai wushu gyakorlás nézôpontjából tekintve, a pusztakezi formák hatnak a fegyveres formákra, és fordítva, (ezek a hatások hasznosak, és tisztelni kell ôket). Az egyedül történô gyakorlás esetén a gyakorló az elméjét egy képzeletbeli ellenfélre kell hogy összpontosítsa, aki mindenkor a világ legjobb harcosa. Ily módon az elmédet és a testedet erre az ellenfélre összpontosítod addig, amíg be nem fejezed a formát. Ez ugyanolyan fontos a fegyveres gyakorlás esetén is, amikor ezen összpontosítás nélkül hajlamos az ember arra, hogy a fegyvert úgy forgassa, mint egy varázsvesszôt, ahelyett, hogy azt képzelje, hogy egy ugyanolyan képzettségû ellenféllel áll szembe. Továbbá a fegyveres katák mozgásai (pl. a hsing-i ch'uan-ban) a pusztakezes formák mozgásaira épülnek és nagyon hasonlítanak rájuk, megerôsítik az azokban elsajátítottakat, úgyhogy az elme és a test mind a fegyveres, mind pedig a pusztakezes formákban levô dolgokat úgy képes befogadni, hogy közben nem kell állandóan erre gondolnia. A kínai fegyveres gyakorlásban is az a tendencia, hogy több ellenfélre koncentráljunk egyszerre, és ez jelen van a pusztakezes formákban arra késztetve az embert, hogy egyszerre több veszélyforrásra figyeljen, és álljon készen ezek fogadására, és ne lazítson az elsô csapás után.

Az egyik elôny, amely úgy gondolom elkerülheti az ember figyelmét, amikor a fegyver használat komoly tanulásáról beszél az, hogy idôsebbé válva ???? Sok barátomon észrevettem, hogy amikor idôsebbekké válnak és csökken az erejük és a gyorsaságuk, hajlamosak egyre több energiát fektetni a fegyveres gyakorlásba, míg a pusztakezes mûvészetek egyre kisebb szerepet kapnak. Ez olyasvalami, amivel bátoríthatjuk az idôsebb gyakorlókat, akik esetleg úgy érzik, hogy gyengülnek a pusztakezes mûvészetekben a kor és/vagy a sérülések miatt. Ahelyett, hogy hagyjuk ôket lemorzsolódni, a hagyományos fegyverek (és egyéb mûvészetekben, pl. az aikido-ba használt fegyverek) hozzásegítik az idôsebb gyakorlókat a hozzájárulás érzésének megszerzéséhez, és ez fontos a kor elôrehaladtával.

Negatívumok

Úgy érzem azonban, hogy az oktatóknak igazaknak kell lenniük a rendszerükbe épített fegyverek értékeléséhez, és ne adjanak a fegyveres gyakorlással kapcsolatos téves eszméket a tanítványaiknak. Saját magamról beszélve nem tudnám soha azt mondani egyik tanítványommal sem, hogy ha megtanulta a koryu dai san fegyverhasználatát, akkor már biztosan megbirkózhat akármelyik veszélyes fegyveres támadóval. Úgy akarom tanítani az aikido fegyverhasználatot, ahogy azt nekem tanították -- vagyis, hogy tanuljuk meg érezni a fegyvert, ne pedig azt, hogy hogyan kell egy edzett ellenfelet legyôzni. És nagyon javaslom a tanítványaimnak, hogy próbáljanak ki külön egy olyan iskolát is, ahol hagyományos fegyvereket tanulnak. Hogyha az oktatók ily módon tanítanák az aikido fegyvereket, akkor szerintem kevesebb fejcsóválás lenne.

Egyetértek David Lynch-csel, és azt kell, hogy mondjam, hogy a taijutsu gyakorlásban különösképpen az aikidoban, de más stílusokban is a fegyveres gyakorlás jó része nem túl értékes. Számomra ez olyan, mintha összehasonlítanánk a modern kínai wushu sportot a hagyományos gyakorlásokkal -- félelmetes, és jó érzés csinálni, de nem igazán mûködik olyannal szemben, aki egy kicsit is ismeri a valóságot.

Amikor a fegyverek szerves részét képezik a rendszernek, ami azt jelenti, hogy a fegyvereket és a taijutsu-t történelmileg együtt tanítják, akkor mindkettô hatásosnak tûnik, a modern budo-ban viszont úgy érzem, a fegyverek inkább a "fontosabb" pusztakezes formákhoz kapcsolódnak jobban. Ezzel ellentétben a legtöbb kínai mûvészetben a fegyverek együtt vannak jelen a pusztakezes technikákkal. A különbség ezek között a kínai és japán mûvészetek (ahol egyszerre tanítják a fegyveres és pusztakezes technikákat) valamint a modern iskolák között. Hogyha csak 50-60 technikát kell megtanulnod, vagy mint a ba-gua-ban, hsing-i-ben vagy t'ai chi ch'uan-ban egy vagy két formát, akkor nem butaság a fegyvereket taijutsuval együtt tanulni. Azonban az aikido esetében például, ahol feltehetôleg néhány száz technikát kell elsajátítania nem tûnik túl ésszerûnek az, hogy egy fegyver használatát is megtanuljuk.

Egy rövid útmutató a modern és a klasszikus harcmûvészetekhez.

Ba-gua: Kínai belsô iskola, amiben a teljes körkörös kitérés és támadás jellemzô. Tanítja a keskeny kard, a széles kard és a lándzsa használatát.

Hsing-i ch'uan: Kínai belsô iskola, amire az egyenes vonalú, direkt mozgások jellemzôk. A keskeny kard, a széles kard és a lándzsa használatát tanítja.

Shinto Muso-ryu jojutsu: A jo (bot) küzdelemben való használatának klasszikus tradíciója és eredeti rendszere, ami a katák haladó rendszerében hangsúlyozza a jo katanával szembeni használatát. Ezen kívül tanítja még a tanjojutsu (rövid bot), a kusarigamajutsu (súlyozott lánc & sarló), a juttejutsu (gumibot), a kenjutsu, és más technikákat. A jelenlegi vezetôje Ichizo Otofuji.

T'ai chi ch'uan: Kínai belsô iskola, amit elsôsorban az egészség, de önvédelem céljából is gyakorolnak. A modern egyszerûsített stílus 24 és 487 mozdulatból álló formákat, a keskeny és széles kard használatát foglalja magába. A Yang stílushoz tartozik a keskeny kard, a széles kard és a lándzsa. A Chen stílus a keskeny és a széles kardot foglalja magába.

Toda-ha Buko-ryu naginata-jutsu: Klasszikus fegyveres tradíció, ami a hangsúlyt a naginata használatára helyezi naginata, katana, yari (lándzsa), és kusarigama ellen. Tartalmaz még kagitsuki naginata (naginata keresztrúddal), nagamaki (a naginata nehéz elôfutára), és bo (bot). Jelenlegi vezetôje Suzuyo Nitta.

Olvasnivaló

A fegyveres gyakorlás és az Aikido kapcsolataBill Fettes szerint