Aikido Mesterek

Erre az oldalra azokról az aikido mesterekrôl gyûjtök össze némi információt, akiket valamelyik másik cikkben megemlít az adott cikk szerzôje/riport alanya stb..

ABE Tadashi (1926-1984)
1926-ban született a Japán császári udvarban is jól ismert családban. Apjának bányái voltak Koreában, és kapcsolatban állt az Aikikaijal. Így természetes, hogy Ueshiba mester tanítványa lett. Az aikidot 1942 augusztusában kezdte el Oszakában, majd a Második Világháború alatt uchi deshi volt az Iwama Dojoban O-Senseinél. Jogot végzett a Waseda Egyetemen, utána tengerésztiszt lett, ahol erôteljes felépítésérôl és acél idegeirôl volt ismert. 1952-ben Franciaországba költözött, hogy folytassa jogi tanulmányait a Sorbonne Egyetemen, és aikidot oktasson KAWAISHI Mikinosuke judo dojojában. 1961-ig dolgozott ott az aikido terjesztésén, és egyike volt az aikido úttörôinek Franciaországban. Két korai könyvet írt francia nyelven, amik képek százait tartalmazzák a mûvészetérôl, ami jobban hasonlít az aiki budohoz, mint a modern aikidohoz. Személyisége és nagyon harcos és férfias aikido víziója lassan eltávolította az Aikikaitól. Számára az aikido a férfiak edzésére való, nem "yin személyiségek" fériasítására. Kemény tanítását fôleg judokák értékelték, akik közül sokan áttértek az aikidora. 1961-ban visszatért Japánba [más források szerint már 60-ban -- a szerk.]. Sokakat megrendített a 60-as években a kirohanásával az Aikikaiban, mielôtt elhagyta azt: "Az aikido amit ismerek, és amit O-Senseitôl tanultam, Budo volt. Mióta visszajöttem Japánba, azt vettem észre, hogy amit ma tanítanak, annak már semmi köze ehhez a katonai mûvészethez. Ez maradt ebbôl a mûvészetbôl, amit a szamurájoktól örököltünk, és az Alapító szerint az embereket kellene formálnia? Ma ez egy feminin sport! Nincs több mondanivalóm önöknek. Itt vannak a fokozataim bizonyítványai!" Késôbb írt egy széles körben terjesztett és csípôs hangvételû válaszlevelet Tohei Koichi 1974 májusi levelére, amit Tohei a lemondása után írt, amiben kritizálta [Toheit -- a szerk.] hálátlansága és eredetiségének a hiánya miatt. Abe Sensei 1984 november 23-án húnyt el.


ARIKAWA Sadateru (1930- )
9. danos Aikikai Shihan, instruktor a Hombu Dojoban. 1930-ban született. 1947-ben lett uchi deshi a Hombu Dojoban. 1959 és 1974 között az Aikikai japán nyelvû újságának szerkesztôje volt. Erôteljes technikájáról híres.


ASAI Katsuaki (1942- )
8. danos Aikikai Shihan. 1942-ben született Tokióban. 1955-ben 13 évesen kezdett aikidot tanulni O-Sensei irányítása alatt. [Majd Kobayashi Yasuo tanítványa lett a tokiói Meiji Egyetem aikido klubjában, ahol késôbb edzéseket is vezetett. -- a szerk.] 1965-ben a münsteri rendôrség sportegyesülete aikido tanárt keresett, és felvette a kapcsolatot a Hombu Dojoval. Minimum 3 éves tartózkodásra gondoltak akkoriban. Asai mester felmondta állását és a tokiói egyetem aikido oktatói pozícióját, és 1965 október 14-én Németországba utazott. Ekkor 23 éves volt, és már 4. danos. Hogy az utazás költségeit a lehetôségek szerint a legalacsonyabban tartsa, olyan útvonalat választott, amely sok átszállással járt (hajó, repülô, vonat), és így egy hétig tartott. Végül 21-én érkezett meg Münsterbe, és a következô napon kezdetét vette az elsô németországi aikido edzés.
Amikor 3 hónap múlva az együttmûködés alapjait tárgyalták meg a német judoszövetséggel, komoly nézetkülönbségek merültek föl, amik szakításhoz vezettek, mivel Asait csak tanárként alkalmazták hozzászólási és vizsgáztatási jog nélkül.
A német judoszövetség teljes kizárással fenyegetett meg minden szövetséget, aki ennek ellenére Asaihoz igazodik. De sok magas fokozatú judoka levonta a következtetést, és feladta edzéseit és vizsgáztatási jogát azért, hogy tovább haladjon Asai mester irányítása alatt az aikidoban.
Támogató fedôszervezet nélkül a kezdet nagyon nehéz volt, és kezdetben még edzôtermet találni is nagyon nehéz volt, és az elsô edzések szônyeg nélkül történtek. Kicsit késôbb megnyitottak egy régi asztalosmûhelyt, ami renoválás és átépítési munkák után a Münster Aikikai székhelye lett. Itt tartották Tada és Noro Sensei elsô edzéseit is német földön.
1968 végén, a három éves tervezett tartózkodásának végén visszatért Japánba. Ott azonban csak 6 hétig maradt, majd végleg visszatért Németországba. Idôközben annyira elterjedt az aikido az országban, hogy Asai Sensei minden hétvégén edzôtáborokat tart egész Németországban.
1972 január 3-án megalapította az elsô saját dojoját Düsseldorfban a Helmolz utcában. A dojo Düsseldorfban kizárólag a saját kezûleg szétosztott röpcédulák nyomán lett ismert, és két év múlva az Asai féle aikido iskolák száma 100 fölé emelkedett.
1975-ben megünnepelték a németországi aikido 10 éves jubileumát. Erre sok aikido oktatót meghívtak, köztük Kisshomaru Doshut is, akit Asai nagy tiszteletben részesített látogatása során.
A következô 10 év végére túl kicsi lett a dojo, és a 20 éves jubileumra az új dojo az Augusta utcába költözött.
Az idôk során az Asai vezette Német Aikikai fedôszövetség tagjainak száma 5000 fölé emelkedett. 1995-ben a 30 éves jubileumot megünnepelték és a számos magas fokozatú mester bemutatója mellett ez volt az egyik utolsó nyilvános bemutatója az akkor már a rák miatt erôsen legyengült Doshunak.
1997 elején Asai megkapta a 8. dant, ezáltal ô a legfiatalabb 8. danos mester a világon.
Copyright © 2001 Aikikai Münster e.V.
Hungarian Translation: Copyright © 2001, Zoltán Matkó.


CHIDA Tsutomu (1950- )
8. danos Yoshinkan Shihan, fôinstruktor a Yoshinkan Hombu Dojoban.
1950 október 4-én született Kanagawa prefektúrában. 1969-ben kezdett gyakorolni a Yoyogi Yoshinkan Aikido Dojoban. 1974-ben Új-Zélandra utazott, majd 1979-ben elkísérte Shioda Gozo-t az Egyesült Királyságba és Franciaországba. 1989-ben egy közös szemináriumot tartott Angliában angol, francia és nyugat-német gyakorlóknak.


Frank DORAN (1932- )
7. dan Aikikai. Frank Doran, az Aikido West Dojo alapítója és fôinstruktora hosszú és változatos háttérrel rendelkezik a harcmûvészetek terén, ami egy judo dojoba való beíratkozással kezdôdött 1955-ben. Mint egykori közelharc oktató az Egyesült Államok Tengerészeténél és egykori rendôrségi önvédelmi taktika oktató, számos harcmûvészetet tanulmányozott. 1959-ben kezdett el aikidot gyakorolni [San Diegoban Hirata Tokuji 5. danos mesternél -- a szerk.], és azóta sok japán shihantól tanult illetve tanul folyamatosan. Az aikido az elsôdleges tanulmánya és életmódja.
Mint nemzetközileg ismert és tisztelt tanár, Doran Sensei gyakori vendéginstruktor edzôtáborokban szerte az Államokban és külföldön. Négy fôiskolán és egyetemen tanít, köztük a Stanford Egyetemen, ahol 1972 óta oktat minden nap. Szintén minden nap tanít elsôdleges dojojában, az Aikido Westben Redwood Cityben.
Nyomatékosítva, hogy az aikido az budo -- egy életmód, ami az egyén csiszolására törekszik kemény fizikai gyakorlás és szellemi oktatás elegyén keresztül --, edzései hangsúlyozzák az egyensúlyt a hatékony technikák és az aikido filozófiai, erkölcsi, és szellemi aspektusai között. Jelenlegi 7. danos fokozatát 2001 januárjában kapta Ueshiba Moriteru Aikido Doshutól (az aikido alapítójának unokájától) a Hombu Dojoban, Tokióban.
Copyright © 2001 Aikido West
Hungarian Translation: Copyright © 2001, Péter Matkó.


ENDO Seishiro (1943- )
8. dan Aikikai. 1943-ban született Shimohirao-ban, Saku-shi-ban, Nagano prefectúrában (Japánban). A Nozawa-kita középiskola elvégzése után a Gakushuin Egyetemre járt Tokióban, ahol az egyetemi aikido klubot is vezette. 1967-tôl [az Aikido Enciklopédia szerint kb. 1964-tôl -- a szerk.] az Aikido Hombu Dojoban tanult Ueshiba Moriheinél, az Alapító utolsó tanítványainak egyikeként. Mestere ösztönzésére erôfeszítéseket tesz, hogy ne csak Japánban, hanem az egész világon bemutassa az aikidot. Ezidáig Japánon kívül több mint 30 országban látogatott meg számos dojot.
1993-ban létrehozta szülôvárosában az Aikido Saku Dojot, 2001-ben megkapta a 8. dant.
Endo Seishiro Shihan jelenleg a Hombu Dojo 8. danos Shihanja, az Aikido Saku Dojot és Rikuyokait vezeti [vajh mi lehet ez utóbbi? -- a szerk.], továbbá a Gakushuin Egyetemen tartja a vasárnapi edzéseket, és természetesen a Hombu Dojoban is tart edzést. Ezen felül részidôs oktató a Tokai Egyetemen, Kanagawában. Tanít még különbözô vállalatoknál, egyetemeken, és helyi klubokban Japán-szerte, illetve a tengeren túl minden évben például Franciaországban, Svédországban, Finnországban, Liechtensteinben, Svájcban, Ausztriában, Hollandiában és Spanyolországban.


KANAI Mitsunari (1938- )
8. danos Aikikai Shihan. 1938-ban született. Egyike O-Sensei utolsó uchi deshijeinek, aki 1958-tól kezdve több mint tíz évig tanult nála intenzíven. 1966-ban az Egyesült Államokba ment mint a tokiói Központi Aikido Parancsnokság (Aikido World Headquarters) megbízottja, és megalapította a New England Aikikai-t. Közremûködôje volt az aikido korai fejlôdésének az Államokban és Kanadában. USA, Kanada és Európa szerte tart szemináriumokat. Egyike az Egyesült Államok Aikido Szövetsége (United States Aikido Federation, USAF) és a Kanadai Aikido Szövetség (Canadian Aikido Federation, CAF) alapítóinak és technikai igazgatóinak. Dojoja a New England Aikikai Cambridge-ben, Massachusetts Államban az Egyesült Államokban.


Edmund KERN (?- )
6. danos német Takemusu Aiki Iwama Ryu mester. Dojója a Takemusu Aiki Dojo Bayern e.V. (FAB).


KOBAYASHI Hirokazu (1929-1998)
8. danos Aikikai Shihan. 1929-ben született Oszakában. O-Sensei tanítványa volt 1946-tól, és gyakran elkísérte ôt japán körútjaira. Oszakában élt, és 1977-tôl kezdve rendszeresen ellátogatott Európába. Dojoja az Aikido Osaka Bui Ku Kai. Kobayashi Sensei 1998-ban elhunyt.


MASUDA Seijuro (1936- )
8. danos Aikikai Shihan. 1936-ban született, 1962-tôl O-Sensei tanítványa volt. Jelenleg a Hombu Dojoban és más dojokban is tart edzéseket. Rendszeresen jár Új Zélandra.


NAKAZONO Mutsuharu (?- )
7. dan Aikikai. Nakazono Sensei 1964-ben Párizsba költözött, ahol párhuzamosan tanított aikidot, judot és karatét.


NISHIO Shoji (1927- )
8. danos Aikikai Shihan. Nishio Sensei Aomori prefektúrában született 1927-ben. 1955 végén lépett be az Aikikai Hombu Dojoba. Az aikido elkezdése elôtt judót, karatét, iaidót és jodót gyakorolt. Ezen harcmûvészetek gyakorlása közben megszerzett szakértelmét egy az egyben belefoglalta egyedülálló aikidojába. Nishio Sensei rendszeresen utazik Skandináviába, Európába és az Egyesült Államokba. Jelenleg 8. danos Aikikai Shihan, és 7. danos Shihan a Nihon Zendoku Iaido Szövetségben. Továbbá 4. danos a Kodokan Judoban, és 4. danos a Shindo Shizen Ryu Karatedoban. Tanult még Shindo Muso Ryu Jodot (bot), és Hozoin Ryu Yari-t (lándzsa). Egy új Iaido iskolát is kifejlesztett Aikido technikákon, az Aiki Toho Iaidon alapuló formákkal.


NORO Masamichi (1935- )
7. danos Aikikai Shihan.
1935-1959 Japán, Aikido, Európa
1935 január 21-én született Aomori-ban, Észak Japánban. 1955-ben találkozik Ueshiba Morihei mesterrel, és 1961-ig uchi deshije.
1961: O-Sensei megkérte, hogy hagyja el Japánt, és legyen az aikido hivatalos képviselôje Európában és Afrikában. Franciaországba, Marseillebe érkezik Abe Tadashi helyére.
Sokat utazik Európában és Afrikában, és több mint 200 dojot nyit 12 országban. Világpolgárrá válik: "A szív Egy. Amint felismerjük, hogy az ember Egy, nincsenek tovább határok."
1960-1978 Párizs és kulcsfontosságú találkozások
1964: Párizsba megy.
1966: Majdnem halálos kimenetelû baleset áldozatává válik. Utána, hogy visszanyerje korábbi fizikai állapotát, felkutat több európai alternatív testedzô gyógyító módszert.
1967: Találkozik DESHIMARU Taisennel [1914-1982, japán zen mester, SAWAKI Kodo tanítványa, 1967-1982 között Franciaországban élt és dolgozott -- a szerk.]. Megalapítja a Noro Masamichi Intézetet (Institut M. Noro), és nyit egy dojot Párizsban.
1969: Meghal apja, majd O-Sensei. Találkozik Karlfried Graf von DÜRCKHEIMmel [1896-1988, német filozófia és pszichológia professzor, pszhichoterapeuta; 1938-48 között Japánban élt, ahol többek között a zen buddhizmust tanulmányozta; feleségével alkották meg az Initiai terápiát -- a szerk.], aki a nyugati szellemi atyja lesz. Együtt kijelentik: "Emberi kapcsolat szükséges hogy elérjük a világ egységét."
1970: Találkozik Marie-Thérèse FOIX-val és Gisèle de NOIRET-ral [Foix valami énekterápia szerûséggel foglalkozott, de csak említést találtam róla, Noiret-rôl semmit sem -- a szerk.]. FOIX-nál tanul.
1972: Együttmûködés, harmónia, kapcsolat az új feladatok. Elfordul a harci dolgoktól/elképzelésektôl, mint hódítás és agresszió, amik energia pocséklások. Elérkezett az idô megváltoztatni és lemondani a küzdelemrôl (magunkkal ugyanúgy mint másokkal) és a destruktív erô növelésérôl. Elköltözteti a Noro Intézetet egy új dojoba Párizsban, és alternatív testedzési módszereket tanulmányoz Gerda ALEXANDERrel [1908-1994, az eutónia nevû izomtónus szabályozó módszer megalkotója, ami nem azonos (mint ahogy a személy sem) az Alexander-módszerrel! -- a szerk.] és FELDENKRAISszel [Moshe Feldenkrais 1904-1984, orosz fizikus, judo szakértô, gépészmérnök, oktató; a róla elnevezett kineziológiai irányzat megalkotója -- a szerk.].
1975: Megszerzi maga és a tanítványai-tanárai számára a hivatalos francia tanári fokozatot.
1978: Megalkotja a Kinomichi-t, az energia útját. Találkozik Dr. Lily EHRENFRIEDdel [1896-1994, egy kevésbé ismert kineziológiai irányzat, az Ehrenfried módszer megalkotója -- a szerk.], és 7 évig tanulmányozza a mûvészetét. Belefoglalja ezeket a technikákat a Kinomichi elôkészítô gyakorlataiba.
1979-2000 A Kinomichi gyökerei
1982: Bejegyezteti a Kinomichi és Noro védjegyeket, és a családi logóját. Megnyitja a Masamichi Noro Központot (Masamichi Noro Center) Párizsban.
1985: Bemutatja a Kinomichi®-t Düsseldorfban, Németországban, barátjával, Asai Katsuakival, a németországi aikido úttörôjével.
1991: Megnyílik a Noro Kinomichi® Nemzetközi Központ (Noro Kinomichi® International Center) a Dojo de la Fontaine-ban, Párizsban, hogy a Kinomichi®t tanítsák és támogassák.
1996: Találkozik Ueshiba Kisshomaruval, az Aikikai vezetôjével, az Alapító fiával.
1998: A Noro Kinomichi® Nemzetközi Központ a Korindo Dojoba költözik Párizsban.
2000: Minden oktatást elköltöztet a Dojo de la Fontaine-ból a Korindo Dojoba, amit teljesen felújítottak, és kibôvítettek.
Hungarian Translation: Copyright © 2001, Péter Matkó.

Az Aiki News Aikido Enciklopédia (Aiki News Encyclopedia of Aikido) szerint Noro Sensei nem tartja a kapcsolatot az aikido világgal. Honlapja: Noro Kinomichi


OSAWA Kisaburo (1911?-1991)
10. danos Aikikai Shihan, 10. dan fokozatát halála után kapta meg. 1911 körül született. 1940-ben lépett be a Kobukan Dojoba, 1942-ben uchi deshi O-Sensei mellett, és amikor az Alapító visszavonult Iwamába 1942-ben, ôt nevezte ki Kisshomaru mellé, hogy segítse a Hombu Dojo vezetésében, melynek 1986-ig igazgatója is (dojo-cho, utóda Ueshiba Moriteru). 1974-tôl a Hombu fôinstruktora [a különbözô források hol director-t, hol chief instructor-t használnak, de lehet, hogy mindkettô a dojo-cho-ra utal -- a szerk.]. 1974-es Egyesült Államokbeli útjától kezdôdôen számos alkalommal utazott külföldre. Osawa Sensei egyike volt a legfôbb döntéshozóknak az Aikikaiban hazai és külföldi ügyekben egyaránt, haláláig szolgált mint tanácsadó Kisshomaru Doshu mellett. Heti egy alkalommal vezetett edzést a Hombu Dojoban. Aikido stílusát körkörös, lassú mozdulatok jellemezték. 1991 május 26-án hunyt el.


Giorgio OSCARI (?- )
5. dan Aikikai, 6. dan olasz szövetség
1968. Torinóban elkezd aikidozni Gramendola Senseinél.
1973. Az olasz szövetségtôl megkapja az 1. dant.
1976. Az olasz szövetségtôl megkapja a 2. dant.
1980. Az olasz szövetségtôl megkapja a 3. dant, jóga és shiatsu tanulmányokat folytat.
1984. Az olasz szövetségtôl megkapja a 4. dant.
1985. Saito Morihiro tanítványa lesz.
1985-87. Uchideshi Iwamában.
1987. Az Aikikaitól megkapja a 3. dant.
1990. Uchideshi Iwamában, az olasz szövetségtôl megkapja az 5. dant.
1991. Uchideshi Iwamában, az Aikikaitól megkapja a 4. dant.
1993. Saito Morihiro 5. dant adományoz neki.
1995. Uchideshi Iwamában.
1996. Az Aikikaitól hivatalosan is megkapja az 5. danját.
1998. Uchideshi Iwamában.
1998-tôl a F.E.S.I.K. - Federazione Educativa Sportiva Italiana Karate aikido szekciójának technikai igazgatója (kb. 22 észak-olasz aikido dojo tartozik ehhez a szövetséghez).
1999. Az olasz szövetségtôl megkapja 6. danját.
2000. Uchideshi Iwamában.
Dojója az Aikido Club Modena, ami egy komplex fitness-centrum, és az aikido mellett szabadidô sportokkal is foglalkoznak benne. Az Aikido Journal szerint Olaszországban övé a legnagyobb aikido-iskola (létszám/méret?!).


SAITO Hitohiro (1957?- )
7. danos Takemusu Aiki Iwama Ryu mester, Saito Morihiro egyetlen fia és kijelölt utódja. 1957 körül született, és 6 éves korában kezdett aikidozni O-Senseinél. Heti két alkalommal tart edzést Tokióban, a többi idejében az Iwama Dojoban gyakorol apja felügyelete alatt, akinek könyveiben gyakran szerepel ukeként.


SHIMIZU Kenji (1940- )
9. danos Shihan. 1940-ben született. A Meiji Egyetemen tanult, ahol 4. dant kapott Kodokan Judoból. O-Sensei tanítványa volt 1963-tól, 1968-tól pedig uchi deshi, így egyike az Alapító utolsó uchi deshijeinek. A 6. dant O-Senseitôl kapta. 1973-ban különvált az Aikikaitól, majd megalapította a Tendoryu Aikidot. Stílusát rendszeresen tanítja Japánban, Németországban, Dániában, Belgiumban és Szlovéniában. Ô írta az Aikido, the Heavenly Road (Aikido, a Mennyei Út) és Kamata Shigeoval közösen a Zen and Aikido (Zen és Aikido) címû könyveket. Dojoja a Tendokan Tokióban.


SHIODA Gozo (1915-1994)
Ueshiba egyik legkiválóbb tanítványa az 1915 szeptember 9-én született Shioda Gozo volt, aki nagyban hozzásegítette az aikidot a megnövekedett népszerûséghez, amit a háború óta élvez. Shioda 18 évesen lépett be Ueshiba dojojába, és 8 évig élt és gyakorolt ott, tovább mint bármelyik tanítvány [ez valószínûleg abban a formában igaz, hogy tovább mint bármely addigi tanítvány, mivel a háború után, fôként O-Sensei életének utolsó éveiben több olyan uchi deshi is volt, aki több mint 10 évet töltött vele -- a szerk.].
A háború évei alatt Shiodát Formosára küldték a Japán hadsereggel, és, mint Ueshiba, képes volt a valódi harci helyzeteket felhasználni, hogy fizikailag és mentálisan edzze magát. A háború végén, nem sokkal Japánba való visszatérte után, Shioda elhagyta a mester dojoját. Az alapvetô célja ezzel az aikido terjesztése volt, mivel az aikido ekkor speciális emberekre volt korlátozva. De az aikido népszerûsítésében, Shioda továbbra is kimutatta háláját mesterének kedvességéért. A következô két évtized alatt sok bemutatót tartott a rendôri erôknek, katonai csoportoknak, dokkmunkásoknak, és másoknak. Ezekre a tevékenységekre a támogatás javarészt a japán üzleti életbôl jött.
A hatalmas érdeklôdés az aikido iránt a háború után 1954-re dátumozódik, amikor a 'Life Extension Society' [mi lehet ez??? -- a szerk.] védnöksége alatt 160 japán harcmûvészet bemutatóját tartották meg. Ez volt az elsô alkalom, hogy az aikidot bemutatták nyilvánosan a nagyközönségnek, és Shioda elsô helyen szereplô bemutatója nagy feltûnést keltett.
Shioda Sensei aikido stílusa Yoshinkan-ként ismert, amely nevet az apjától örökölte, akinek volt egy ilyen nevû kendo és judo dojoja. A Yo megmûvelést, a shin szellemet vagy értelmet, a kan pedig házat jelent; így a Yoshinkan az elme megmûvelésének háza. Shioda Sensei nagy tiszteletnek örvendett az egész világon a Budo fegyelméhez való hozzáállása és a Wa (harmónia) mint életmódba vetett hite miatt. 1994 július 17-én Shioda Sensei elhúnyt, maga után hagyva egy erôs, dinamikus aikidot, amely azóta is folyamatosan növekszik és fejlôdik.
Copyright © 1999 Aikido Yoshinkai Canada
Hungarian Translation: Copyright © 2000, Péter Matkó.


SUGANO Seiichi (1939- )
8. danos Aikikai Shihan. 1939-ben született. Sugano Sensei 1959 körül lépett be az Aikikaiba, és lett uchi-deshi. 1965-ben Ausztráliába költözött aikidot tanítani, mint a Hombu Dojo hivatalos képviselôje. Ô egyengette az aikido terjedését Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt, majd 1979-ben Belgiumba költözött hogy Európában oktasson. Jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, és a New York Aikikaiban tanít Yamada Senseijel. Idônként vezet kurzusokat világszerte. 1996-ban kapta meg a 8. danját.


SUGANUMA Minoru (?- )
7. dan Aikikai. O-Sensei uchi deshije volt 1962-tôl.


TADA Hiroshi (1929- )
9. danos Aikikai Shihan. 1929 december 14-én született Tokióban egy 1245 óta Tsushima szigetén, Izuharán élô szamuráj családban. Az apja, Tada Minoru ügyvivô és intézô volt, és a nagyapja, Tada Tsunerato, bíró és törvényszéki elnök. Az anyja, Arai Chizu, Arai Kentaronak, a Suumitsuin (a császár magántanácsa) alelnökének a lánya.
Tada mester már gyerekként kapcsolatba lépett a hagyományos harcmûvészetekkel, apjától megtanulva az íjászat mûvészetét (Hekiryu-Chirurinha Bampa), amely generációk óta öröklôdött a családban.
1950 március 4-én egyetemi karrierje során tagja lesz az Ueshiba Dojo-nak (a mai Hombu Dojo) és megkezdi az Aikido gyakorlását az alapító, Ueshiba Morihei Nagymester irányítása alatt.
Ugyanebben az idôben kezdôdik számára egy gyakorlatsorozat tanulása Nakamura Tempu mester irányítása alatt az Ichiukai dojoban, ahol szellemi gyakorlatokat folytatott és amely gyakorlatok célja egyesíteni és összhangba hozni az elmét és a testet. Már egy évvel késôbb megmérettetik, elôször, a danjiki gyakorlásánál, amely három hétig tart a Zen Hojuji templománál.
1952-ben diplomázott jogból a Wasedai egyetemen.
Befejezve egyetemi tanulmányait elhatározza, hogy kizárólag az Aikidonak és a harcmûvészetek történelmi tanulmányozásának szenteli magát. Nemsokára kinevezik a Hombu Dojo, a Védelmi Minisztérium és néhány fontos egyetemi Aikido klub vezetôjének.
1964 október 26-án elutazik Olaszországba, hogy elterjessze az Aikidot és megkezdje oktatói tevékenységét az Állami Monopóliumok dojojánál. Ebben az idôszakban fáradhatatlan az oktatói tevékenységben a különbözô európai országokban és ezenkívûl a Belügyminisztérium felkéri, hogy tanfolyamokat tartson a Nettuno-i Közbiztonsági Iskolánál.
1966-ban megalapítja az Aikido Olasz Nemzeti Akadémiáját (Aikikai d'Italia). Az oktató tevékenységet megállás nélkül folytatja a különbözô olasz városokban.
1968 augusztusában tartja az elsô nemzetközi Aikido bemutatót Velence tengerpartjánál, amelyet megállás nélkül követnek évenkénti nyári bemutatók nagy tekintettel az európai aikidosokra.
1970 november 15-én a Római Központi Dojo-ban ünnepli házasságát Yamakawa Kumival, a hivatásos hegedûmûvésznôvel aki a Tokió Geijutsu Daigakuban diplomázott.
1971-ben a Tada családot megörvendeztette Takemaru fiúk születése, aki jelenleg doktorandusz a Wasedai egyetem matematikai tudományok szakán.
1976-ban miután találkozik a fôtisztelendô Mauro Shoken úrral, aki a tokiói Gessoji Zen templomért felelôs, megalapítja az Aikido Gessoji Dojot.
1994 január 15-én átnyújtották neki a Budo Koroshot (elismerés az érdemekért, amit a harcmûvészetek terén elért).
1996 augusztus 3-án meghalt a családja körében Yamakawa Kumi asszony. Híres hegedûmûvésznô, tökéletes költônô, Tada kisasszony, aki nagy odaadással figyelte számos fiatal zenész és aikidos növekedését, akiket ô nagyon szeretett.
E súlyos veszteség következtében Tada mester kifejezte óhaját, hogy saját energiáit az aikido gyakorlásának fejlesztésére és elterjesztésére koncentrálja úgy Japánban, mint Európában.
Jelenleg Tada Hiroshi mester 9. danos aikidos, oktató vezetôje és alelnöke a Tradicionális Japán Kultúra Társulatnak Olaszországban (Associazione di Cultura Tradizionale Giapponese), a Nemzetközi Aikido Szövetség legfelsôbb tanácsának tagja, a Japán Aikikai Hombu Dojojának igazgatója és felelôs vezetôje az Aikidos kluboknak a Waseda és a tokiói egyetemeknél (Kiren Kai) és más dojoknak amelyek tagjai az Aikido Tada Jukunak.
Jelenleg Tada mester Tokióban él, még ha az Aikidoval kapcsolatos kötelezettségei év közben gyakran Európába szólítják.
Hungarian Translation: Copyright © 1999, Enikô Csíki.


TOHEI Akira (1929-1999)
8. danos Aikikai Shihan. 1929-ben született Japánban a Tochigi prefektúrában, és 1946-ban kezdett aikidot gyakorolni az Alapító, Ueshiba Morihei irányítása alatt. [Más források szerint elsô tanára Tohei Koichi volt, és lehet, hogy pont erre utal az "irányítása alatt" finom megfogalmazás, mivel ekkor már O-Sensei Iwamában lakott, de edzéseket tartani rendszeresen visszajárt Tokióba. -- a szerk.] Az Alapító uchi deshije lett 1956-ban, majd instruktor a Hombu Dojoban, és több, a Hombuval kapcsolatban lévô dojoban Japán szerte. Egy évig oktatott a Hawaii-szigeteken is. 1966-ban megkapta a Shihan címet (Mester Instruktor) az Alapítótól. 1972-ben Chicagoba ment [ahol megalapította a Midwest Aikido Centert -- a szerk.], és megkapta a 8. dant Ueshiba Kisshomaru Doshutól. A következô 27 évet oktatással és az Alapító ideáljainak terjesztésével töltötte középnyugat szerte. Egészen 1999-es haláláig ô volt a legrangidôsebb aikido instruktor az Egyesült Államokban.
Copyright © 2001 Midwest Aikido Center
Hungarian Translation: Copyright © 2001, Péter Matkó.

Egyéb info: 1956-tól volt uchi deshi a Hombu Dojoban. Hosszú ideig volt az USAF-MAF vezetôje.


TOYODA Fumio (1947-2001)
6. danos Shin Shin Toitsu Aikido Shihan. 1947 november 8-án született. 10 évesen kezdett aikidozni a Chyushinkan Dojoban Tochigi prefektúrában Japánban. 17 évesen kapta meg az 1. danját. Uchi deshi volt az Ichikukai Dojoban Tokióban. 3 évig misogi és zen gyakorlatokat folytatott. Az Aikikai Hombu Dojoban is volt uchi deshi Tohei Koichi és Kisshomaru Doshu alatt. Tohei pártján állt, amikor ô különvált az Aikikaitól 1974-ben. Azután függetlenítette magát a Shin Shin Toitsu Aikidotól 1980-ban, és nem tartotta a kapcsolatot más szervezetekkel sem. 1984 januárjában megalapította az Amerika Aikido Szövetséget (Aikido Association of America, AAA). Toyoda Sensei támogatta az aikido fejlôdését mindenhol a világon, ennek kapcsán hozta létre a Nemzetközi Aikido Szövetséget (Aikido Association International, AAI). Az AAA 1994 januárjában formálisan egyesült az Aikikaijal. Toyoda Shihan rendszeresen tanított Dél-Koreában, Hawaii-szigeteken, Kanadában és az USA-ban, ezenkívül japán egyetemeken is (Daio Bunka, Seikei, International Christian U.). Dojoja a Ten Shin Kan Dojo volt Chicagoban. 2001 július 4-én meghalt.


UESHIBA Moriteru (1951- )
1951 április 2-án született Tokióban, a Meiji Egyetemen diplomázott közgazdaságtanból. O-Sensei unokája, Ueshiba Kisshomaru második fia (bátyja, Yoshiteru 1948-ban született és nem foglalkozik aikidoval). 1977 óta az aikido 3-nak kijelölt Doshuja, apja 1999. január 4-i halála óta a cím jelenlegi viselôje. Ezt megelôzôen, 1986-tól kezdve Dojo-Cho volt az Aikikai Hombu Dojoban.


Gerd WISNEVSKY
3 évig volt O-Sensei tanítványa?


YAMAGUCHI Seigo (1924-1996)
9. danos Aikikai Shihan. Életrajza a Yamaguchi Aikido honlapról:
1924. április 13-án született Fukuoka prefektúrában.
1943. októberében diákként belépett a hadseregbe, a II. Világháborúba.
1945. októberében a háború befejezôdése után hazatért otthonába.
1946. márciusában végzett a Hiroike-gakuen-en (jelenleg egyetem).
1949. októberében letette a japán kormány elsô nemzeti rangidôs hivatalnoki vizsgáját.
1950-ben bemutatták Ueshiba Morihei Senseinek, az aikido alapítójának, uchi-deshije lett, és ettôl kezdve ígéretes karrierjét otthagyva élete végéig az aikidoval foglalkozott.
1958. júliusában nemzeti megbízatásként hivatalosan Burmába ment aikidot tanítani a jelenlegi Myanmar Nemzeti Hadseregnek két évig. Ez egy japán nemzeti kultúrális misszió volt, de része volt a háborús kárpótlásnak is.
1961-ben hazatért Japánba. Rendszeresen tanított az aikido központjában, a Hombu Dojóban, és más dojókban, és gyakran tartott speciális kurzusokat magasabb rangú aikidósoknak is. Néha a japán profi baseball-csapatoknak is oktatott. A Hombu Dojón kívül tartott aikido edzéseket egyetemeken és más privát dojókban is. Ezek közül a Zoshukan (Shibuya-ban, Tokió délnyugati részének közepén) volt a legfontosabb, ahol a tagság korlátozott volt és padlón edzettek.
1977. és 95. között kurzusokat tartott Európában, fôleg Párizsban, Meinheimben (Németország) és Oxfordban. 1990-ben fia, Tetsu (aki ekkor az INSEAD diákja volt Franciaországban) készített videófelvételeket az aikidojáról hétvégi kurzusokon Párizsban, Oxfordban, Meinheimben és Münchenben. Néha Yamaguchi Sensei elutazott Dél-Amerikába is, Brazíliába, Argentínába és Uruguayba. Meglátogatta az Egyesült Államokat is New Yorkban és Hawaiiban.
1992. május 30-án részt vett a 30. Aikido Bemutatón, a Budo-kan-ban Közép-Tokióban.
1994-ben töltötte be 70. életévét, és fia ebbôl az alkalomból ünnepi szemináriumokat szervezett. Ezeket a rendkívüli szemináriumokat Kamakura-ban és Katsuta-ban tartották, Japánban.
1996. január 24-én otthonában elhunyt, pedig még két nappal korábban aikidot tanított a dojóban. A családja a temetést a Taisoji templomban tartotta Shinjuku-ban, és két nap alatt több mint 1000 ember jött el a szertartásra. Bemutatókat szerveztek az emlékére Kamakura-ban, a Meiji Egyetemen, a Nagoya Egyetemen és Katsuta-ban.
Hungarian Translation: Copyright © 1999, Péter Matkó.

Egyéb infó: Yamaguchi Sensei a nyár folyamán majdnem minden hétvégén megmászta a Fuji-t, ami a vallási hûség és a fizikai képességek bizonyításának klasszikus példája.


Mestereink